A MIÉP módosítaná az utasbiztosítást

Pál
2000. 10. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Demszky Gábor szabad demokrata elnökjelölt antikommunista retorikája nem más, mint átverés – jelentette ki tegnap Zsinka László, a MIÉP fővárosi képviselője. – Ha a budapestiek 1990-ben tudták volna, hogy a szabad demokrata főpolgármester-jelölt vörös kokárdás tüntetést szervezett annak idején egyetemista társai ellen, valószínűleg nem választották volna meg. Az MSZP és az SZDSZ látszólagos összeveszése csak a felszín, valójában összetartja őket a rabolt vagyon.Marsi Péter Pál frakcióvezető-helyettes a BKV-ról szólva kifejtette: újra kellene szabályozni az utasok biztosításának rendszerét. Jelenleg ugyanis a Generali-Providencia Biztosító Rt. csak akkor tekinti ügyfélnek az utast, ha érvényes jeggyel vagy bérlettel rendelkezik. Előfordulhat olyan eset – tette hozzá –, hogy valakinek a baleset pillanatában vagy előtte kiesik a kezéből a jegy, vagy még nem lyukasztotta ki azt. A politikus úgy véli, hogy a biztosítónak minden bajba jutott után fizetnie kellene.Zsinka László megjegyezte: hamarosan kezdeményezik, hogy a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésen foglalkozzon a közlekedési rendszerfejlesztési tervvel.Mint ismeretes, az ellenzék által is támogatott hosszú távú koncepciót a közgyűlés már tavaly megtárgyalta, de a városvezetés forráshiányra hivatkozott, ezért nem szavaztak arról. A közösségi közlekedés fejlesztése közös érdek, s hozzájárulhat a BKV pénzügyi hiányának csökkentéséhez is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.