A módszer egy kisebb falut ellát árammal

Mayer György
2000. 10. 09. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Várhatóan még az idei év végére elkészül Magyarország első komolyabb teljesítményű szélerőműve a Fejér megyei Kulcson. A Duna partján felállítandó 60 méter magas oszlopon lesz az a 600 kilowatt teljesítményű, háromrotoros, 44 méter átmérőjű szélkerék, amely várhatóan évi 1,5 millió kilowattóra energiát fog a közelben húzódó 20 kilovoltos hálózatba táplálni. Ennyi energiával egy kisebb falu egész évi villamosenergia- szükséglete fedezhető.Az összességében közel kétszázmillió forintos beruházáshoz a kormány 2010-ig érvényes energiatakarékossági programjának ez évi pályázatából – amellyel a megújuló energiahordozók felhasználását segítik – 32 millió forintos támogatást biztosított a Gazdasági Minisztérium. Ezenkívül a beruházók megpályázták a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzatának támogatását is, ennek elbírálása várhatóan néhány héten belül történik meg.Mint megtudtuk: amint a környezetvédelmi pályázatot elbírálták, kezdődhet a projekt gyakorlati megvalósítása. Ehhez a felvonulási út építésével együtt – az időjárási viszonyoktól függően – maximum nyolc hét szükséges. Az előzetesen lefolytatott vizsgálatok szerint a majdani szélerőmű a szinte állandó széláramlatok miatt gazdaságosan üzemeltethető. A további szélerőművek felállításához és a gazdaságosság kiszámításához szükséges a gödöllői Szent István Egyetemen elkezdődött magyarországi széltérkép elkészítése, amely alapján lehet majd eldönteni, hogy hol érdemes újabb szélerőművet telepíteni. A környezetkímélő megújuló energiaforrások fokozott kihasználása egyébként az EU-csatlakozás követelményei között is fontos szempont.Az EU előírások szerint 2010-re az Unió országaiban az összes energiafelhasználáson belül a megújuló energiahordozóknak (geotermikus, nap, szél, biomaszsza, víz) el kell érniük a teljes felhasználás 12 százalékát, hazánk esetében pedig a csatlakozás után a 6-6,5 százalékot. Vagyis legalább meg kell dupláznunk a jelenlegi arányt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.