A Mol Rt. büszke a kajak-kenusokra

2000. 10. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felkai György, a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság kommunikációs igazgatója egyike volt azoknak az itthoni magyaroknak, akik nem az olimpiai csapat tagjaként, nem újságíróként, hanem a Magyar Olimpiai Bizottság vendégeként részt vehettek Sydneyben a XXVII. nyári ötkarikás játékokon.Hogyan juthat el valaki vendégként az olimpiára? – kérdeztük Felkai Györgytől.– Mint az köztudott, a Mol Rt. a Magyar Olimpiai Bizottság aranyfokozatú támogatója. E támogatás részeként lehetőségünk adódott arra, hogy a helyszínen is meggyőződhessünk arról, mire költik a pénzünket. Persze a Mol nem csak a MOB-bal írt alá szerződést, hiszen a cég az egész magyar sport szponzorálásában nagyon előkelő helyen áll. Tavaly a Magyar Sportújságírók Országos Szövetsége a legkiemelkedőbb támogatók kategóriájába sorolta a vállalatot. Rajtunk kívül még egy cég volt, amely hasonlóan sokat tett a sportért.– Milyen elképzelés alapján választják ki a partnereket?– Bizonyos területeket egyértelműen előnyben részesítünk. Nem támogatunk például olyan sportágakat, amelyeknek a rendezvényein erőszakos cselekmények történnek.– Ilyen például a labdarúgás?– Ha már szóba került, akkor a korábbi tapasztalatok alapján erre a kérdésre igen a válasz, ám nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a jövőben ez megváltozzon – no nem a mi álláspontunk, sokkal inkább a futball, mint a szórakoztatóipar egyik ága. A Mol Rt. Magyarország egyik vezető vállalataként igyekszik a legkiemelkedőbb eredményt elérő sportágak, sportolók, sportági szakszövetségek mellé állni. Ez a törekvésünk jelent meg az olimpia kapcsán is.– Milyen tapasztalatokat szerzett Sydneyben?– Amire a legbüszkébbek vagyunk, hogy a Mol Rt. az olimpián négy aranyérmet szerzett kajak-kenu sport legfőbb támogatója. Azt gondolom tehát, volt szerepünk abban, hogy a kajakosok és a kenusok minden idők legjobb olimpiai mérlegét produkálták. A Mol kizárólagos szponzora a kajak négyesben aranyérmet nyert, egyéniben a negyedik helyen végzett Vereckei Ákosnak.– Nem mondom, hogy rossz a választás, de mi alapján választották éppen Vereckei Ákost?– Figyelemmel kísértük a pályafutását, tréfásan azt mondhatom, hogy a mi gyermekünk, hiszen évek óta kapcsolatban állunk. Ettől az évtől számítva nincs más szponzora a Mol Rt.-n kívül. Úgy gondoltuk és most is hisszük, hogy Vereckei olyan kirobbanó tehetség, olyan sikereket ér el, hogy érdemes odaállni mellé, s összekapcsolni a cégünk nevét az övével. Világbajnoki címet, Európa-bajnokságot nyert, már csak az olimpiai aranyérem hiányzott a gyűjteményéből. Mostanáig.– Tőle egyéniben is mindenki győzelmet várt, de csak a négyessel sikerült nyernie.– Én ott voltam a versenyen, így elmondhatom, hogy egyéniben csak a körülmények szerencsétlen összejátszása miatt nem lett első. Mi elégedettek vagyunk. Hadd mondjam még el azt, hogy áttételesen több vívóval volt szerződésünk, hiszen több olyan szakosztályt támogattunk, amelyeknek a vívói ott voltak a sydneyi olimpián. A női öttusázók közül Vörös Zsuzsa is a Mol reklámemberei közé tartozik. Az olimpia ideje alatt külön honlapot működtettünk, amelynek során fogadásokat lehetett kötni különböző témákban. A játék sorsolását a napokban tartjuk meg, a fődíj egy robogó lesz. A győztes a kajakosoktól veheti majd át a nyereményét.– Hogyan profitál a cég ezekből a sikerekből?– Úgy gondolom, hogy visszafizetődik a befektetett pénz, hiszen ha az emberek szeretik az általunk támogatott sikeres sportolókat, az pozitívan visszahat a cég megítélésére. A koncepciónk szerint a partnereinknek nem kell feltétlenül a „benzingőzös” világban működniük, annál is inkább, mivel a Mol igyekszik a környezetért is mindent megtenni. Az általunk alkalmazott környezetbarát technológiák is azt jelzik, hogy ez az iparág is megkímélheti a környezetet.– Hogyan tovább az olimpiai sportágak támogatásában?– A Magyar Olimpiai Bizottság négy évre szóló megállapodásokat kötött, az év végén a miénk is lejár. Értékeljük az eredményeket, majd a lehetőségek figyelembevételével döntünk a jövőről. Az teljesen biztos, hogy továbbra is a sport jelentős támogatói kívánunk maradni.– Említette a „benzingőzös” világot, amely nyilván kiemelt odafigyelést élvez a Mol részéről.– Így van, elsősorban az autózáshoz kapcsolódó sportágakban vagyunk jelen. A ralibajnokság ebben az évben a mi nevünk alatt zajlik, az első osztályban van is egy csapatunk.– Az Angyalfi, Büki páros. Tavaly, amikor még Kiss Ferenc vezette a Mol Rally Team első számú autóját, a cég jóval nagyobb összeget áldozott a pécsi páros versenyeztetésére. Meg is nyerték a bajnokságot. Ez az idén megváltozott. Miért?– Az üzletpolitikai hozzáállásunk annyiban módosult, hogy továbbra is támogatjuk ugyan a csapatot, ám az autót nem mi adjuk. Mi úgy gondoljuk, hogy a jármű elsősorban a gyártó céget reklámozza, így a mi esetünkben is a japán gyár képviseletének kellett volna társulnia. Mi nominálértéken még növeltük is a csapat támogatását, ugyanakkor az autó bérletével kapcsolatos költségeket nem finanszírozzuk. Többször beszélnek ugyanis az autóról, mint a csapatról, és mi úgy gondoljuk, hogy ezt nem nekünk kell megfizetnünk. Sajnos, a csapat nem tudott olyan autót szerezni, amellyel versenyképes lehetett volna ebben az esztendőben.– Más területen is jelen van a Mol az autósportban?– Igen, meg kell említenem Baumgartner Zsoltot, aki a For-mula–3-ban versenyez, de van esélye arra, hogy néhány éven belül ő legyen az első kelet-európai Formula–1-es pilóta. Az idén nagy sikert hozott az FIA GT világbajnoki futam, amelynek szintén a Mol Rt. volt a főtámogatója. A levegőben is jelen vagyunk Veres Zoltán műrepülő pilóta révén, aki a különböző világversenyeken képvisel bennünket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.