A nagy visszavágó

2000. 10. 13. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csikók nagydíja mindkét pályán, plusz a Magyar St. Leger a galoppon – igazi ünnepi hétvégét élt át a lóversenyzés. Ám a legnagyobb események külföldön történtek.Az ügetőn tizenegy csikót neveztek a Kétévesek Nagydíjára, közülük hét ló Huszár László idomítottja volt. Huszárról már elmondtuk, hogy rendkívül szorgalmas, lelkiismeretes idomár, de nem a szerencse fia. Magas szintű szakmai munkáját dicséri, hogy az évjárat elitjének a zöme az ő istállójából került ki, az meg a menetrendszerűnek mondható balszerencséjét jelzi, hogy mégsem ő nyert. Roppant kiegyenlített volt a mezőny, hat ló futott már 21 körüli időt, ami kétévesektől kiváló teljesítmény.A sok jó közül East-West River, El Nino és Express tűnt egy hajszállal esélyesebbnek a többinél, de outsidernek csak egyedül Éltornásznőt tarthattuk. Ilyen kiegyensúlyozott erőviszonyok mellett csak apróságok alapján dönthetjük el, kit favorizálunk, de az mindenképpen a Huszár-lovak mellett szólt, hogy a fiatal szakember idomítottjai az utolsó hat évben négyszer is megnyerték ezt a versenyt. Ezek után ne csodálkozzunk, hogy Csordás Emil idomár neveltje, Emília nyert Vezér Emese remek hajtásával. A kancát nem vették komolyan a fogadók, akik bíztak benne, szép summát nyerhettek, tétre 149 forintot, East-West Riverrel a nagy favorittal kombinált befutóra 1745 forintot, míg az Express-szel kiegészülő hármas befutóra 4948 forintot fizetett a totalizatőr.A lányok korábban érnek – állapíthattuk meg másnap Alagon, a Szent László-díj, a galopp kétéveseinek nagydíja után. Itt nem történt semmilyen meglepetés, mondhatni dekára kijött a papírforma. Leylandi Ciprus fordulós pályán is különösebb megerőltetés nélkül nyert, a táv (1500 méter) meg sem kottyant neki. Eddig egyértelműen ő a legjobb kétéves, bár formáit nem mondhatjuk egetverőnek. Mögötte egy másik kanca, az angol import Tűzvarázs szerezte meg a második helyet, míg Danilo képviselte az erősebb nemet a hármas befutóban. Az utóbbi években nyomasztó a kancák fölénye a kétévesek között, sorozatban hatodszor vitték el a Szent László-díj tiszteletdíjait.Jött a nagy attrakció, a derbi visszavágójának számító Magyar St. Leger. Kisebb meglepetésre Akito revánsot vett Rodrigón a derbiben elszenvedett vereségért. A verseny némi túlzással az első métereken eldőlt. Ágnes Asszony most nem vállalta a nyúl szerepét, csak azért vezetett, mert senki nem mutatott hajlandóságot, hogy megelőzze. Kocogós volt a tempó, Kállai alig bírta fogni Rodrigót, de nem száguldhatott előre iramot csinálni, mert az túl sokat kivesz a lóból. Két kilométeren keresztül egy bolyban sétagaloppoztak a lovak, majd amikor Akito robbantott, pillanatok alatt behozhatatlan előnyre tett szert, a továbbiakban nem lehetett kétséges a győzelme. Rodrigo már csak arra ügyelt a végén, hogy megtartsa második helyét az erősen támadó Rézpatkó ellenében.Kiválóan bevált Kovács Sándor taktikája, a 2800 méteres versenyt sikerült középtávúra redukálnia, s ez a gyorsabb Akitónak kedvezett. Kállait sem érheti szemrehányás, kénytelen volt vállalni a kocogást, mert ha az elején megszökik, a finisben nem marad szufla a lóban. Inkább tanulságos verseny volt, mint látványos, a szakértők pedig tovább vitatkozhatnak, hogy Akito vagy Rodrigo a jobb ló.Mint az elején jeleztük, az igazi szenzációk külföldön történtek. Szombaton az öreg Kenzo megnyerte az Osztrák St. Legert. Az osztrákok ebben a versenyben nem az angol mintát követik, náluk nemcsak háromévesek, hanem idősebbek is indulnak, és külföldiek számára is nyitott a futam. Kenzo nagyszerű diadala jelentősen megnöveli apaméni respektjét, bár ha ilyen jól bírja a gyűrődést az öreg (kilencéves), még néhány évig tréningben maradhat.Ám a legfantasztikusabb hír az ügető világából érkezett. Recklinghausenben Belami 1:13,8 percre javította az abszolút magyar rekordot, fél másodpercet javítva Rianó eddigi csúcsán. Belami teljesítménye már az európai elit szintjét közelíti, ha ezt a formáját tartani tudja, komoly versenyekre is eséllyel pályázhat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.