A váci küldött újraosztaná a tisztségeket

Stefka István
2000. 10. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tisztújító kongresszusára készül az MSZP, a pozíciókért való küzdelem azonban már hónapokkal ezelőtt elkezdődött. Schmuck Andor, a váci pártszervezet kongresszusi küldötte szerint az MSZP vezető tisztségviselői közül sokan nincsenek a helyükön, ezért csaknem teljes vezetőcserét kellene végrehajtani, de nem a „szocialista liberálisok” forgatókönyve alapján. Az MSZP morális megtisztításáért írta könyvét, azonban annak megjelentetéséről lebeszélte Kovács László pártelnök. Viszont a megígért önvizsgálat, a tisztségviselők szembesítése a valódi problémákkal Schmuck Andor szerint elmaradt.Sokan sokat tettek azért az MSZP politikusai közül, hogy ön eltűnjön a pártból. Bírálta Lendvai Ildikó, kizárták az újpesti MSZP-szervezetből, Molnár Gyula szocialista pártalelnök pedig azt nyilatkozta, hogy Schmuck Andor nem politikaformáló egyéniség.– Nem örülnék, ha nem lenne véleményük rólam. Molnár Gyuláról csak annyit, hogy ominózus nyilatkozata előtt három héttel találkoztunk. Elmondta, hogy budapesti pártelnök szeretne lenni, s ehhez kérte a segítségemet. Gondolom, később azt javasolták neki: jobban teszi, ha Horn Gyulába és a körülötte levőkbe belerúg, mert ez szimpatikussá teheti a budapesti választáskor.– Ennek ellenére segít Molnár Gyulának?– Nem kell beleszólnom a budapesti elnökválasztásba, mert már nem vagyok fővárosi párttag. Azt hiszem, ennél a választásnál az lesz a tét, hogy ki fogja követni Lendvai Ildikót. Mindenesetre rossz tanácsokat kapott Molnár Gyula.– Mire gondol?– Gondolom azt, hogy próbáljon felemelkedni a nagypolitika szintjére, támadjon ismert politikusokat, ez elfedi majd a teljesítmény hiányát.– Molnár Gyula jobb fővárosi elnök lenne, mint Lendvai Ildikó?– Bízom benne, hogy a budapesti párttagok találnak olyan személyiséget, aki megfelelő lesz budapesti pártelnöknek.– Lendvai Ildikó jótékony hatással volt a budapesti szocialisták népszerűségére?– Ezt nehezen tudom megítélni. Úgy gondolom, Lendvai Ildikó nagyobb politikai babérokra vágyik, nagyobb beleszólást szeretne a nagypolitikába, ezért megy el a budapestiektől. Majd a kongresszus eldönti, mi lesz belőle.– Ön kit látna szívesen budapesti MSZP-elnöknek?– Nem tudok nevet mondani, de egy olyan embert, aki a budapesti pártmozgalmat segíti, hogy a 2002-es választásokat megnyerje, s nem hátráltatja az MSZP-t.– Lendvai Ildikónak volt szerepe abban, hogy ön már nem Budapesten, hanem a váci MSZP-szervezetben politizál?– Igen. A váci szocialisták megtiszteltek azzal, hogy az ottani szervezetbe beléphettem, és egyhangúlag megválasztottak kongresszusi küldöttnek. Lendvai Ildikó személyesen közölte velem két éve, hogy amíg ő Budapesten elnök, addig mindent el fog követni, hogy ne lehessek újpesti polgármesterjelölt.– Mi okozza a konfliktust Schmuck Andor és az általa liberálisnak tartott szocialisták között?– Ez a liberális vonal – Lendvai Ildikó, Vitányi Iván és Földes György – most nagyon erős a szocialista párton belül. A személyem körüli konfliktus abból adódik, hogy nagyon súlyos vitáim voltak az SZDSZ-szel a Xénia-láz Egyesület ügyében. Azt mondták, hogy a „javíts egy jegyet!”-akció bolsevista dolog. Én pedig azt mondtam, hogy egyelőre Magyarországon osztályzatban mérik a tudást. A liberálisok nem szeretik az olyan mozgalmár típusú embert, mint amilyen én vagyok, aki jön, megy, cselekszik, és kevesebb a szellemi maszturbációja, mint egyeseknek.– Az SZDSZ-en kívül mások is úgy látták, hogy az egyesület állami pénzeket használt fel magán- és MSZP-célokra, a baloldali eszmeiség propagálására.– Mindössze hárommillió forint volt az állami támogatás, ha ezt visszaosztjuk hetvenhatezer tagra, akkor látható, hogy mekkora volt ez a segítség. Ez nem baloldali mozgalom volt, bár az úttörőkkel való együttműködés valóban támadási felületet jelentett.– Schmuck Andort Horn Gyula emberének tartják.– Bár úgy lenne! Borzasztóan tisztelem, és sokat tanulnék tőle.– A párt alelnöke, Molnár Gyula nemrég azt nyilatkozta, hogy Horn nem kap szerepet a megújulásban.– Ha ezt mondta, akkor Molnár Gyula buta, mert azt csak Horn Gyula és a kongresszus döntheti el, hogy a volt kormányfő milyen szerepet vállal a jövőben a pártban. Én azt látom, hogy Horn Gyula személyisége és mindaz, amit ő képvisel, nagyon sok ember számára vonzó.– Pufajkás múltja sem zavarja?– Engem abszolút nem zavar, mert nem ismerem az akkori időszakot, nem éltem benne. Sokkal fontosabbnak tartom mindazt, amit Horn Gyula mint kormányfő és pártelnök tett. Horn Gyulát méltánytalan támadások érték eddig a jobboldalról, most pedig már a szocialisták liberális szárnya is támadja.– A belső harc milyen következményekkel járhat?– Abban bízom, hogy novemberre ez a belső harc meg fog szűnni, mert ha nem, akkor az MSZP megnyeri ugyan a választásokat, de nem tud majd kormányozni.– Mi a véleménye a jelenlegi pártelnökről?– Kovács Lászlót megtévesztik, „lóvá teszik” a körülötte levő személyek. Zseniálisan felkészült külpolitikus, de ha az MSZP megújulását akarjuk, akkor a kongresszus után nem lenne szerencsés, ha pártelnök maradna. Kovács László nem pártszervező típus.– Elég homályosan fogalmazott. Kik azok a bizonyos körülötte levő személyek?– Maradjunk a homályos megfogalmazásnál. Számomra Kovács László akkor szerepelt le, amikor személyesen közöltem vele megírt könyvem valamennyi állítását. Akkor azt kérdezte, hogy hajlandó vagyok-e a könyvben szereplő szocialista vezetőkkel az ő jelenlété-ben leülni, és szembesíteni őket a tényekkel. Én igent mondtam. Azóta Kovács László nem hívott fel. Ezek szerint őt nem zavarták az állítások, elfogadott mindent úgy, ahogy van, miközben az MSZP megtisztulásáról, megtisztításáról prédikál.– Visszaélésekről szól a könyve?– A párt egyes vezető tisztségviselőinek morális hozzáállására és eddigi tevékenységére vonatkoznak az állítások, dokumentumok. Kovács László azt kérte, hogy ez a könyv ne jelenjen meg a nyilvánosság előtt, rendezzük a vitás kérdéseket az érintettekkel a párton belül. Elfogadtam azt az érvelést, hogy ezzel a könyvvel nem szabad használni a Fidesznek. Konkrétumokat most sem fogok mondani. Az a szomorú, hogy a párton belül ezt a dolgot mégsem tudtuk elrendezni. Ezt a problémát a párt alapszabálya szerint pártfórum előtt, méghozzá a kongresszuson fogom felvetni. Remélem, szót kapok.– De akkor a nagy nyilvánosság elé kerül az ügy.– A kongresszusnak akkor van értelme, ha a párt bajait ott megbeszélhetjük.– Azt is mondják, hogy ön blöfföl, zsarol, nincs semmiféle könyv.– Ezt azért mondják, mert erről nem beszélhetek, hiszen ezt kérte tőlem Horn Gyula és Kovács László. Csak azt figyelhetem, hogy akikről a könyvben szó van, azok engem pocskondiáznak.– Mint fiatalember kire néz fel, kit tekint az MSZP-n belül politikaformálónak?– Valóban fiatal vagyok, most lettem harmincéves. Horn Gyulát már említettem, őt nagyon tisztelem. Pozitívnak tartom, amit eddig Szili Katalin tett, vagy ahogyan Puch László tevékenykedik a szocialista pártért. Sokat használt szakmai felkészültségével a pártnak, sokat javított a frakció munkáján Nagy Sándor.– Csintalan Sándor?– Csintalan a barátom. Őt nem tudom politikus szemmel nézni. A legnehezebb időszakomban, amikor mindenki elfordult mellőlem, ő mellém állt.– Tehát ők képesek lennének megújítani a pártot?– Nem a megújításról van szó, hanem arról, hogy az MSZP-ben mindenki csinálja azt, amihez ért. Meglátásom szerint ma a pártban többen nem a helyükön vannak.– Mondjon erre példákat.– Kiss Péter ügyvezető alelnökről egykori közvetlen munkatársaként is mondhatom, hogy jó munkaügyi miniszter volt. Ám mint pártszervező, pártot mozgató, pártelnököt helyettesítő ember gyengébb teljesítményt nyújt, ez nem a neki való szerep. Sokkal inkább pártszervező személyiség Baja Ferenc. A 3200 településből a szocialista párt alig több mint 500 településen van jelen. Ez a választási sikerhez nem lesz elég. Kovács László sincs a helyén. A párt elnökének olyan személynek kell lenni, aki a bizonytalan szavazókat is hozzánk tudja hozni. Az MSZP elnökének el tudnám képzelni Németh Miklóst.– A volt kormányfő azonban sokáig külföldön élt, nem vett részt az elmúlt évtized belpolitikai küzdelmeiben.– Lehet, hogy ez az előnye. Meggyőződésem, hogy nem való a választmány élére Földes György. A választmánynak át kellene alakulnia egy olyan szervezetté, amelynek az lenne a dolga, hogy meghatározza azokat az irányelveket, elképzeléseket, amelyeket aztán a gyakorlatba át lehetne ültetni. Nem lehet elfeledni, hogy Földes György végezte azokat a politikai elemzéseket az 1998-as szocialista kampány számára, amely politikai elemzések láttuk, hogy hová vezettek. Szerintem Csiha Judit alkalmas lenne a választmány elnökének.– Saját magát hová helyezné?– Nagyon büszke lennék, ha Vácon én intézhetném a 2002-es választási kampány ügyeit.– Csak ennyire szerényen?– Ez nem szerénység, ez realitás. A szocialista párton belüli liberálisok olyan képet festettek rólam, hogy ha megnevezett funk-cióm lenne, hiába végezném jól a munkámat, támadások kereszttüzébe kerülnék. Nem vállalhatok mást, mint amik a lehetőségeim: ha kell, plakátot ragasztok, szórólapot terjesztek vagy háttérmunkát végzek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.