A Vajdaság polgári jövőt vár

Udvardy
2000. 10. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Biztos vagyok benne, hogy Kostunica úr komolyan odafigyel a vajdasági magyarság véleményére – jelentette ki lapunknak nyilatkozva Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. Tegnapi, budapesti sajtótájékoztatóját követően Kasza újságírók előtt elmondta: véleménye szerint Milosevicsnek az országon belül, független bíróság előtt kell felelnie tetteiért.A válságtanács mindaddig működik, amíg nem sikerül az államot az alkotmányos keretek közé iktatni, míg nem kezd el működni a jogrendszer, beleértve a képviselőházat, a szövetségi és a szerbiai vagy a vajdasági kormányt, s nem alakulnak meg az önkormányzatok – fogalmazott Kasza, aki tagja a belgrádi forradalom napjaiban alakult válságstábnak is. A testületet az ellenzéki pártok vezetői alkotják. Egy szűkebb operatív csapat állandóan dolgozik, „s mi, akik más feladatokkal vagyunk megbízva, két-három naponta tárgyaljuk meg a lezajlott eseményeket vagy az elkövetkezendő feladatokat” – fogalmazott Kasza, hozzátéve: biztos benne, hogy Kostunicának a későbbiekben is támaszkodnia kell azokra a pártvezetőkre, akik „közösen vállalták ezt a tevékenységet”.Minden társadalomban megvannak a szélsőjobboldali erők – vélte kérdésünkre válaszolva Kasza –, „de remélem, hogy a soviniszta nézeteket valló szerbiai irányzatok jelentősége az elkövetkezendő időszakban visszaszorul.” A legutóbbi szavazáson a szélsőbal és vele a hatalomban azzal összefonódó szélsőjobb szenvedte a legnagyobb vereséget – tette hozzá.Előtérbe kerültek viszont a mérsékelt nacionalista és mérsékelt polgári politikai erők. „Remélem, hogy az elkövetkező időszakban a polgári társadalom kiépülésével ezek az erők lendületes fejlődésnek indulnak” – mondta Kasza, aki úgy látja: erről addig nem beszélhetünk Szerbiában, amíg nincs az államtól anyagilag független polgárság.A magyar kormány támogatja a Vajdasági Magyar Szövetség azon kezdeményezését, miszerint a decemberre kiírt előrehozott választásokon az ötszázalékos bejutási küszöb ne vonatkozzon a kisebbségekre, s a vajdasági magyarok saját jogon juttathassanak képviselőt a parlamentbe – nyilatkozta Németh Zsolt külügyi államtitkár a Kasza Józseffel való tárgyalást követően. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a szegedi folyamat segítésével a továbbiakban is segíteni kívánják az önkormányzatok és a független média megerősödését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.