A végső visszaszámlálás

Ez a négyesztendőnként ismétlődő rituálé a legnagyobbamerikai politikai show. A nagy televízióscsatornák élőben sugározzák a jelöltek vitáját.A kampány során az elnökségért harcba szálló politikusok nagygyűlések, díszvacsorák, fogadások ezrein vettekrészt. Azt azonban mégsem állíthatjuk, hogy az amerikaiak többsége választási lázban ég.Az amerikai elnökválasztási kampányok attól igazán érdekesek, hogy még a legszürkébb versengésből is médiacirkuszt varázsolnak. A sajtó, a televíziók mindig megtalálják azt az apró részletet, amely miatt az éppen futó vetélkedés valamilyen szempontból „minden idők legjévé” válhat. Most éppen a verseny szorossága miatt lehet „izgulni”. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a 2000. év elnökválasztása négy évtized óta a legkevésbé megjósolható végkimenetelű voksolás. A Demokrata Párt jelöltje, Al Gore (a jelenlegi alelnök) és a Republikánus Párt reménysége, George W. Bush (a jelenlegi texasi kormányzó) szinte azonos támogatottsággal rendelkezik a megkérdezettek körében.Utoljára a demokrata John F. Kennedy és a republikánus Richard Nixon folytatott az utolsó pillanatig tartó, a mostanihoz hasonlóan kiélezett küzdelmet a Fehér Házért 1960-ban.Akkor egy, mára legendává és a médiatörténelem fontos epizódjává vált televíziós vitában fordította a maga javára a versengést Kennedy. Azóta a televízió ugyanolyan fontos eleme lett a kampányoknak, mint egy-egy nagygyűlés vagy pénzgyűjtő díszvacsora. Sőt a képernyős megjelenést és a tévévitákat még a kelleténél is jobban felértékeli az a tény, hogy elméletileg minden amerikai választópolgár láthatja. De nem látja. Úgy tűnik ugyanis, hogy egyre kevesebb embert érdekel a választási kampány. Az elnökjelöltek első két televíziós szópárbaja amerikai viszonylatban alacsony nézettséget ért el. Ennek az érdektelenségnek több oka is van: egyrészt az általános amerikai sajátosságokra vezethető vissza, másrészt a jelöltek személyiségének vonzerejében keresendő.Az amerikaiak többsége évente tíz percet fordít komoly politikai kérdésekre. Az újságok elsősorban a döntéshozó és véleményformáló elithez és értelmiséghez szólnak. A televíziós csatornák bőséges (igaz, igencsak egyoldalú) film- és show-műsorkínálatával összevetve az elnökjelöltek tévévitája igencsak sótlan talk-show-nak tűnhet. Van persze egy másik, talán furcsának tűnő oka is az érdektelenségnek.Az Egyesült Államokban jelenleg ugyanis nagyon jól működik a gazdaság. Az emberek elégedettek, és ilyenkor nem igazán kíváncsiak a jelöltek gazdasági ötleteire.Azt nem lehet állítani, hogy nincs éles ellentét a demokraták és a republikánusok gazdasági elképzelései között. A két nagy párt adóelképzelései és társadalombiztosítási ötletei tradicionálisan különbözők, és persze vannak történelmi eltérések közöttük bizonyos jogi és morális alapkérdésekben (abortusz, fegyverviselési jog stb.). Az eltérő gazdaságfilozófiai és etikai hagyományok ellenére nehéz megítélni azt, hogy mikor melyik ciklusban melyik párt jelöltje képvisel konzervatív avagy liberális álláspontot. Az amerikai választási rendszer miatt nehéz a pártokra és még inkább nehéz egy-egy elnökjelöltre „ráhúzni” az európai ideológiai sablonokat. A pártfejlődés számunkra érdekes vonása, hogy mind a demokraták, mind a Nagy Öreg Pártnak (GOP) nevezett republikánusok táborában megtalálhatók a konzervatív és a liberális irányzatok. Akkor tehát mi alapján döntenek az amerikaiak, ha nem elsősorban a programokra és nem az ideológiákra kíváncsiak? Ekkor válik igazán fontossá a jelöltek személyisége – és természetesen ekkor játszik egyre nagyobb szerepet a pénz.A mostani választási kampányban két, igencsak szürke jelölt fordult esélyesként a célegyenesbe. A Demokrata Párt Gore indulásával bizonyos mértékig kényszerpályán mozgott, hiszen a politikus két, gazdaságilag sikeres elnöki ciklusban volt az ország második embere. Ráadásul jelenleg ő a párt legtapasztaltabb személyisége, aki ismert, tekintélyes politikuscsaládból származik. A demokraták nem engedhették meg maguknak, hogy egy ilyen nevet eltékozoljanak. Pedig az elemzők már a kampány elején jelezték: Gore-nak legnagyobb ellenfele saját maga és eddigi főnöke, Bill Clinton elnök lehet. Gore-ról Amerikában mindenki tudja, hogy nagy tudású, felkészült politikus. Amikor beszél, túlságosan komoly, képtelen szívből szónokolni, nem tud kilépni Clinton árnyékából.George W. Bush szinte mindenben Gore ellentéte, pártja előválasztási sorozatát sem sikerült olyan könnyedén vennie, mint demokrata riválisának. Egyvalamiben azonban mindketten hasonlítanak egymásra. Bush is kiemelkedő politikusdinasztia gyermeke. Apja, idősebb George Bush a republikánusok utolsó elnöke. A fiú előtt tehát itt a lehetőség. A texasi kormányzó által meghirdetett együtt érző konzervativizmus eleinte nyerő húzásnak tűnt, Bush egyre népszerűbb lett, a választók megnyerő embernek tartották. A merev Gore-ral ellentétben ő színes egyéniségnek tűnt, bár nem emelkedett ki a közelmúlt amerikai közszereplőinek átlagából. Kommunikációs képessége nem kiemelkedő, különösen a nemzetközi politika területén hozható zavarba. Igaz, hogy az amerikai választók számára sokadrangú kérdés a külpolitika...Az Egyesült Államokban, ha valaki elnök akar lenni, nem elég, ha színes egyéniség, ha kiváló reformötletei vannak. Addig, amíg valakinek nincsenek meg a kapcsolatai a pénz világához, esélye sincs arra, hogy a rajtvonalhoz álljon. Azt persze túlzás lenne állítani, hogy az a jelölt nyer, aki a legtöbb pénzt tudja összegyűjteni a támogatóktól, az viszont biztos, hogy egy-egy pártban csak az szerezheti meg az elnökjelöltséget, aki mögött a legerősebb pénzgyűjtő gépezet működik. A republikánusok hagyományosan több támogatást szoktak összegyűjteni – párosuknak eddig 176 millió amerikai dollárt sikerült „összekalapoznia”. (Ebből 67 millió dollár a szövetségi alapokból juttatott pénz.) Persze Gore sem kezdő az adománygyűjtésben, és ő sem finnyáskodik, ha adománygyűjtő vacsorán kell részt vennie. A demokraták ezúttal 126 millió dollárral gazdálkodhattak. (Ebből 83 millió származott szövetségi forrásokból.) Bush láthatóan bőkezűbben költött a kampányára.A republikánus jelölt eddig 120 millió dollárt fordított megválasztására, éppen kétszer annyit, mint demokrata ellenfele. Gore-nak ugyanakkor a hajrá előtt valamivel több pénze maradt (66 millió dollár), míg Bushnak 55 millió áll rendelkezésére az utolsó hetekben. A riválisoknak szükségük is lesz erre, hiszen a tévéviták eddigi visszafogott hangneme után a hajrában jöhet az ellenfél lejáratása. Bush és Gore is megígérte a másiknak, hogy a finisben nem lesz kímélet. A tét nagy, hiszen a Fehér Ház megtartása vagy visszaszerzése, a világ legfontosabb hatalmi központjának birtoklása a tét. Ráadásul az ellenkampányok gyakran érdekesebbek a választóknak. Ilyenkor legalább néhány napra valóban az elnökválasztásra figyel az egész ország. Az utolsó napokban már nem lehet „ellopni a show-t” Gore-tól és Bushtól.