Ide nem illik a többes szám, hogy „Így látsztok ti”, mert belőle csak egy van. 1 darab. Egyetlen.Akár tetszik, akár nem, az országban – talán két kivétellel – ő az igazi politikus. A mozgása, a kultúrája, az alkultúrája, a ruhája, a papundekliingei, régi munkásbunkóra kötött nyakravalója, recsegő fémruhái angolosra szabva... (Hogy is mondta Friderikusznak a műsorában: „Állítólag – egyesek szerint – én vagyok a legelegánsabban öltözködő férfi a magyar diplomáciában.”) Igaz is, volt honnan tanulnia, a külügyben is akár; a tornadressze, a szemhéjába ragadt élénkpiros szemei, a cipői, a hanyag vagy erőszakos kézmozgása, kifordított ujjaival, a magasra borotvált felső ajak, a fejfordulás, a Humphrey Bogartra emlékeztető torokhangú, mormolós beszéd, ami olyan belső feszültségtől terhes, hogy szétrobban a stúdió (milyen ádáz indulatokat „mosolyog el”, hogy hallani a gyomra korgását). Okosan és ökonomikusan másnaposra íva magát, hiszen ő, Pufi is színész, nagy játékos, szájösszeszorítósan nagy mester, belefojtva a szót a legrafkóbb Jánosunkba és az összes újságíróba, akiket úgy int le, hogy Herbert von Karajan kismiska volt hozzá képest; az arca finom púderréteg alól pufizik ki a kamera előtt... A Pufi.Igen. Egyetlen darab. Szinte ellenállhatatlan. Ahogy megjátszotta neonaiv-magát – a hosszú párt-Oroszország után, kegyetlenre fordult, elszántan bosszúálló múltja után – ,és ledarálta a pipiskedő vagy dromedár SZDSZ-eseket, hogy humorpárot gyártson belőlük; igen. S most meg akarja nyerni – egyedül – a választásokat! A SZEM-mel! Ő és Európa. Éppen ő! És igen! Hol van a piros arcú londoni ember vagy az unalom pártbajnoka?Mi van benne, gyermekeim? Elszántság. Vakmerőség. Ami szinte mindenkiből hiányzik. Talán nyomorult gyermekkorából, talán a Szovjetunióból, talán az alkatából. Mindegy. Van benne valami, ami másban nincs meg. Amikor vaskoronával megjelent a fején, elbukfencezve a pártlépcsőn, már tudni lehetett: az otthoni karosszékben két-három órákat alvó sebesültből még miniszterelnök lesz. Lett is.És most mi lesz belőle?
Robbanószerkezetet találtak az orosz vasútvonalon + videó
