Adatkezelőket ellenőriztek

Moldoványi Tibor
2000. 10. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Valóban folyt törvényellenes adatgyűjtés a Magyar Honvédségnél: a budapesti Petőfi laktanyában végzett ombudsmani vizsgálat szerint a honvédelmi tárca telefonon kért és kapott adatokat azokról a tisztekről, akik 1990 előtt politikai instruktorok voltak, illetve a Szovjetunióban végeztek – jelentette be Majtényi László adatvédelmi biztos tegnapi sajtótájékoztatóján.Hivatalból indított vizsgálatot az adatvédelmi biztos tizenhét budapesti hatóságnál, illetve szervezetnél. Az ombudsman azt mérte fel, hogy az adatkezelés során betartják-e a törvényi előírásokat. Elsősorban azoknak az adatkezelését tekintették át, akikkel szemben panasszal fordultak hozzá az állampolgárok. Az ombudsman megállapította, hogy a VIII. kerületi rendőrkapitányság – a törvénynek megfelelően – negyven táblán tájékoztatja a polgárokat a közterületi videorendszer működéséről, ezzel szemben az V. kerületi kapitányság ezt elmulasztotta, és megelégedett a több évvel ezelőtti szóbeli bejelentéssel. Az elektronikus köztéri figyelés a prostitúciót csökkentette, ám kérdéses, hogy a bűnüldözési mutatókra hatással van-e. Az ombudsman megnyugtatónak tartja a rendőrség azon tevékenységét, amely a titkosinformációszerzéssel kapcsolatos, és amely bírói, illetve ügyészi engedélyhez kötött.A Magyar Nemzet kérdésére Majtényi László elmondta, a közeljövőben dönt arról, hogy javasolja-e a rendőrségi törvény módosítását a köztéri videorögzítéssel, illetve a titkos információszerzéssel összefüggésben.Az adatvédelmi biztos aggályosnak tartja a Vodafon eljárását: az ügyfelek hivatalos iratait fénymásolják, és a személyes adatokat adóságbehajtó cégeknek adják ki. Szintén kifogásolta az ombudsman a IX. kerületi önkormányzat gyakorlatát, amely szerint a gyermekvédelmi támogatási kérelmek benyújtásakor több adatot igényelnek az ügyfelektől, mint amennyit a törvény megenged a helyhatóságnak.Üdvözölte Majtényi a fővárosi önkormányzat új tenderkiírásait, amelyek világossá teszik: a vállalkozóknak számítaniuk kell arra, hogy az üzleti titok rovására a közérdekű adatok nagyobb nyilvánosságot kapnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.