A kormányzat nem gondoskodik megfelelően azokról az intézményekről, (így többek között a zánkai és a csillebérci tárborokról), amelyek az ifjúság fejlődését segíthetnék elő – jelentette ki Tóbiás József szocialista képviselő. Szabó László, az ifjúsági tárca helyettes álamtitkára cáfolta a vádakat.Magyarország legnagyobb gyermek- és ifjúsági centruma, a zánkai ingatlankomplexum felügyeleti szerve továbbra sem tisztázott, s a zánkai közhasznú társaság megszűnt tanácsadó testülete helyett nem állítottak fel másikat – mondta el aggályait Tóbiás József szombati tájékoztatóján.Csillebérccel kapcsolatban úgy fogalmazott: a kormányzat tulajdonszerkezetet vitat és politikai csatározást folytat, miközben szinte lehetetlenné teszi az ifjúsági centrum működését. Kifogásolta, hogy jelentősen csökkent a Magyar Úttörő Szövetség (MÚSZ) költségvetési támogatása, így az képtelen elvégezni a megfelelő fejlesztéseket Csillebércen. Tóbiás József úgy fogalmazott: a kormány csak farizeus módon közelíti meg az ifjúságot.Szerinte a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítványnak (NGYIK) a jövő évre tervezett 230 millió forintos költsévetési támogatásnál nagyságrendekkel többre, mintegy egymilliárd forintra lenne szüksége. Megemlítette azt is, hogy az NGYIK-nak nyolc hónapig nem volt kuratóriuma, ezért nem kapta meg az időarányos állami támogatást, s a betervezett programok is elmaradtak.Szabó László az elmondottakra úgy reagált: a szocialista képviselő több mint féléves lemaradásban van, mert a zánkai ifjúsági centrum helyzetét egy 2000. tavaszi kormányhatározat rendezte, az ISM felügyelete alá helyezve. A zánkai centrum állami tulajdonban marad, s jövőre olyan költségvetési támogatásban részesülhet, amely lehetővé tesz nagyobb beruházásokat is – mondta.Csillebérccel kapcsolatban hangsúlyozta: nem politikai csatározás, hanem bírósági jogvita zajlik. Az ISM, az állam képviseletében többek között annak megállapítását kérte, hogy állapítsa meg a bíróság: a MÚSZ tíz éven keresztül jogosulatlanul használta az ifjúsági centrumot.Szabó László az NGYIK-ról szólva elmondta: a szervezet azért jött létre, hogy saját bevételeiből fejlessze a neki adott ingatlanokat, s programokat szer-vezzen. Ehelyett folyamatosan emészti az adófizetők pénzét. Úgy vélte: a nemrég hivatalba lépett kuratóriumnak egyre több bizonyítéka van arról, hogyan tűnhetett el az NGYIK vagyonának kétharmada. Nyolc hónapig azért nem működött a kuratórium, mert annak előző elnöke rendszeresen fellebbezett az új kuratórium bejegyzése ellen. Az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottsága – amelynek tagja Tóbiás József is – tárgyalta az ISM költségvetését, ezért érthetetlen, hogy a képviselő miért nem ott mondta el aggályait – tette hozzá.
Szentkirályi Alexandra: Vannak országok, ahol jobban szabályoznák az iskolai mobilozást + videó
