A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat után a debreceni önkormányzat közgyűlése is hozzájárult ahhoz, hogy a megyével közösen alapítványt hozzanak létre a Munkácsy-trilógia Debrecenben tartása érdekében.A három festmény, az Ecce Homo, a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota jelenleg a Déri Múzeumban látható. A Golgota azonban csak letétben van a városban, a letéti szerződés 2000. január 1-jén lejárt. A képet az amerikai tulajdonos, Julian Beck értékesíteni kívánja. A vételárat egymillió dollárban határozta meg. Emiatt veszélybe került a kép további itt tartása. Ennyi pénze ugyanis sem Hajdú-Bihar megyének, sem Debrecennek nincs. Ezért hozták létre a megvásárlást támogató, adományokat gyűjtő közalapítványt, amelynek alaptőkéjéhez egy-egy millió forinttal járultak hozzá. A másik két festmény az Ecce Homo és a Krisztus Pilátus sorsa biztosabbnak látszik. Az egyik kép ugyanis a múzeumalapító, Déri Frigyes hagyatékából való, és a létesítmény megnyitása óta Debrecenben van. A másik egy kanadai milliomosé, aki azt egy ottani jezsuita renden keresztül valószínűleg örökös letétben Debrecen városának adományozza.
Kaja Kallas: Még mindig nem adtunk elég támogatást Ukrajnának
