Aratóünnepség skandináv módra?

Az ismert filmesztéta és reklámszakember, Réz András vezette azt a csapatot, amelyik kitalálta és létrehozta a skandináv lottó reklámfilmjét. De miként lehet valami skandináv, ha valójában az teljesen magyar?– Ha egy magyar ember azt a szót hallja, hogy skandináv, általában kellemes dolgok jutnak róla eszébe: megbízhatóság, jovialitás, meghittség, otthonosság, emberség, a tűzhely melege, a levegő tisztasága, a frissen vágott fa illata, az az önirónia és groteszk humor, ahogy az északi emberek magukat látják. Sok olyasmi, amire mi hiába vágyunk. Skandinávia nem feltétlenül a gazdagságot jelenti, hanem valami emberközeli közösséget, és mi egyszerűen rokonszenvet érzünk irántuk. Amikor készült a skandináv lottó, nem hatalmas technikát akartunk felvonultatni, hanem olyan mókás embereket, akiknek karakterük van, akik nem feltétlenül szépek és nem, amolyan alul-felül fertőtlenített babaemberek, mint a német típusú reklámban látható szereplők. Mindennek a kigondolása és kivitelezése csapatmunka volt.– A reklám vidámsága is ennek a csapatmunkának köszönhető?– Sok mindent végig kellett gondolnunk, hónapokig együtt dolgoztunk. Azzal kezdtük, hogy közösen megnéztünk minden elérhető reklámfilmet, reklámválogatást. Annak is utánanéztünk, hogy szerte a világban milyen közvélemény- és egyéb kutatások vannak a szerencsejátékokról, s hogy az embereket mi készteti a játékra. Mi úgy gondoltuk, hogy az emberek általában azért játszanak, hogy pénzt nyerjenek, de egy nagy amerikai felmérés egészen más motivációkat hozott ki. Az emberek pontosan tudják, hogy a főnyeremény megnyerésére igen kevés esélyük van. A felmérésben részt vevők első helyen azt említették, hogy a játék minden héten egy kis izgalmat és reményt hoz az életükbe. Második indokként azt hozták fel, hogy jó eljátszani a gondolattal, mit tennének, ha elvinnék a főnyereményt. Harmadszorra azt írták, hogy a munkatársaktól kezdve a szomszédig bárkivel el lehet beszélgetni a lottóról, a kitöltés módjától egészen az elköltés módjáig. Csak a negyedik-ötödik helyen említik, hogy a játék számukra a pénzről szól.– A 800 millió forintos főnyeremény idején mesélte egyik ismerősöm, hogy egy társaságban összevesztek azon, ki mire költené a hatalmas összeget.– Ha elgondolkodunk azon, hogy mivel lepnénk meg a nyereményből kolléginkat, barátainkat és hozzátartozóinkat, és elmondjuk nekik, már azzal is örömet szerzünk. Ráadásul mindezt úgy is megtehetjük, hogy nincs egy vasunk sem. Nos, az amerikai felmérés hatására egyértelművé vált számunkra, hogy az új reklámfilmben semmi esetre sem szabad pénzkupacot mutogatnunk. Inkább azt, hogy ha valaki játszik, az jókedvet és reménységet hoz. Mert az az igazán jó játék, ami akkor is kellemes nyomokat hagy bennünk, ha nem nyerünk. Ezt próbáltuk elérni a reklámunkkal.– Miféle visszajelzést kaphat egy reklámfilm készítője arról, hogy megragadt-e az emberek fejében, amit kitalált?– Az egyik lehetőség a közvélemény-kutatás, ami néha jó, néha kevésbé megbízható. A másik lehetőség az, hogy utánanézünk, mi volt az eredménye. A skandináv lottó az elindulása után hihetetlenül rövid idő alatt népszerűvé vált. Mára az ötös lottó után a második legnépszerűbb fogadási forma.– Hogyan lehet fejleszteni az eddigi ötleteket?– Megpróbálunk igazodni az évszakokhoz, az ünnepekhez. Mindezt úgy, hogy közben finoman közelítünk a magyar szokásokhoz. Jó lenne, ha bizonyos ponton világossá válna, hogy ezek az úgynevezett skandináv népszokások a saját életünk bizonyos pontjaihoz kapcsolhatók. Szeretném, ha november végén folytatódna a tavalyi ünnepi üzenetünk a fura figuráival, a pálmafás nyakkendős nyári Mikulásával. Még egy „skandináv” aratóünnepet is el tudnék képzelni, amelyben az északi emberek a mi kultúránk élményét közvetítenék. Végtére is a reklám az emberek által legtöbbet látott üzenet. Az emberek azt hiszik, hogy nem figyelnek rá, pedig igenis alakítja a világképüket.– A skandináv lottó reklámja újdonságot, frissességet jelentett a jellegtelen mosóporreklámok sorában. A magyar reklámszakmában sokan panaszkodnak arra, hogy a színvonaltalanságot nem rajtuk, hanem a – gyakran külföldi – megrendelő igénytelenségén kell számon kérni.– A megrendelő sokszor túlzottan is a biztonságra törekszik, s ennek gyakran lapos és érdektelen reklám lesz a vége. És ez már nem attól épül be a köztudatba, hogy jó, hanem attól, hogy sokszor mutatják. Nem mernek markánsak lenni, nem vállalják a karikatúrát, még a nevetést sem engedik, mert attól tartanak, hogy az eltereli a termékről a figyelmet. A külföldi megrendelők az esetek jelentős részében valóban nem értik azt, amit a hazai reklámosok a magyar kultúrával szinkronban akarnak megjeleníteni. Ők egy másik kultúra sémáit kérik számon. Csakhogy a hazai reklámszakemberek gyakran már öncenzúráznak, és maguktól szelídítik meg az ötleteiket, hogy azokat minél könnyebben el tudják adni a megrendelőnek. Legfeljebb a szavakkal viccelnek. Annak ellenére, hogy alapvetően magam is szövegíró vagyok, kiütést kapok a szóviccektől. Ezt egyáltalán nem tartom eredményes módszernek. Számomra a szóvicc mindig egy kicsit olcsó megoldás. Sokszor a hátam borsódzik attól, ahogy kifacsarják a magyar nyelvet.– Önről kevésbé köztudomású, hogy reklámmal foglalkozik.– A reklám névtelen műfaj, amit egyáltalán nem bánok, mert egyfajta védelmet is jelent. A reklám nem önálló, hanem alkalmazott művészet. Az üzenete nem tőlünk származik, s ez olyan béklyót jelent, hogy sokszor tényleg az a jó, ha nem kell a nevünkkel vállalni a „művet”. A skandináv lottót vállalni lehet.– És melyik az a reklámja, amelyet ugyanilyen szívesen emleget?– A szintén a Szerencsejáték Rt.-vel és ugyanazzal a kreatív csapattal készített ZEO-kampány. Ez is több hónapos gondolkodás termése volt, egy fontos társadalmi célért. Nem lehetett akárhogy megcsinálni. Mivel én szerkesztettem a Drogenciklopédiát, többen úgy gondolták, hogy nekem illik tudnom, mi módon kell felépíteni egy drogellenes kampányt. Azt már előzőleg is tudtuk, hogy „a drogozástól tönkre mehet az életed”, vagy „a droghasználatba bele is halhatsz” típusú kampánynyal nem nagyon lehet lebeszélni a fiatalokat. A gyerekeinkkel elkezdtünk beszélgetni a drogokról, és kiderült, hogy a riogatás hidegen hagyja őket. Aki eleve szemben áll a droggal, az úgyis rábiccent, hogy igen, bizony, a drogozás káros dolog. Azok pedig, akik már éltek vele, húszévesen még nem igazán törődnek a jövővel. Ezeket végiggondolva jutottunk el odáig, hogy arra is büszke lehet valaki, ha nem használ drogot. Ez nem azt jelenti, hogy légy eminens, szépen fésült és simára vasalt, hanem épp ellenkezőleg: vadnak és szabadnak születtünk, és ahogy a dzsungel vadjai nem élnek drogokkal, úgy mi sem. Nem szájbarágni akartunk, hanem rábízni a fiatalokra a döntést. A lényeg, hogy míg régen a droggal élés, a tiltás elleni ágálás, a jog ellen fordulás jelentette a szabadságot, ma már gondolhatjuk azt is, hogy az ember a droggal önmaga szabadságát korlátozza, mert már az anyag dönt helyette.– Mi mindennel foglalkozik mostanában?– Vannak a szokásos elfoglaltságaim: tanítok, ide-oda írogatok. Ami új és még nem volt az életemben, az a közelebbi barátság a számítógépes digitális kultúrával, amelytől elég sokáig távol tartottam magam, mondván, hogy a számítógép megeszi a kultúrát, és már úgyis öreg vagyok ahhoz, hogy megtanuljam. Aztán a nálam jóval fiatalabb kollégáim és a tanítványaim nógatni kezdtek, s azt mondták, ellenállásommal egy meghatározó kommunikációs eszközről mondok le. Ma már odáig jutottam, hogy elindítottam a saját weboldalamat, s nemsokára részt veszek egy olyan tanácskozáson, ahol mindenféle szakemberek – közgazdászok, informatikusok, számítógépes és reklámszakemberek – arról fognak beszélgetni, hogy mennyi pozitív hozadéka lehet a számítógépes digitális kultúrának. Sőt odáig vetemedtem, hogy belefogtam egy számítógépes játék forgatókönyvének a készítésébe, amelynek már készül az első pályája. Hatalmas munka ez. Majdnem olyan, mintha filmet készítenék.