Bizonytalanok az elemzők az Magyar Nemzeti Bank (MNB) három héttel ezelőtti kamatemelése mögötti motivációkkal kapcsolatban – érződött a Reuters tőkepiaci felmérésének tegnapi ismertetőjén. Vojnits Tamás, az OTP Értékpapír Rt. elemzője kicsit értetlenül áll a lépés előtt, amelynek a közgazdasági okai nem látszanak számára világosan. Mindenesetre a jegybank, úgy tűnik, ezúttal nem tart a nagymértékű spekulációs tőkebeáramlástól.A jegybank és a kormány közötti vita csakúgy, mint a jövőbeni jegybankelnök kiléte körüli bizonytalanság sem növeli a szakértők egyetértését. Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő elemzője szerint az elnök személye mellett az MNB belső döntési mechanizmusa is megváltozhat jövőre, és ez is a bizonytalanság irányába hat.A kormány–MNB ellentét miatt az árfolyamrendszer megváltoztatása későbbre tolódik – derül ki a piaci elemzők Reutersnek adott válaszaiból. A forint lebegtetési sávjának szélesítése a legtöbb szakértő szerint 2001 közepéig nem fog megtörténni, de sokan úgy vélik, hogy ez csak 2001 végén, 2002 elején fog bekövetkezni. Ennél korábban várható a havi leértékelési ráta csökkentése: majdnem mindegyik megkérdezett elemző szerint ez jövő júliusig lezajlik.Az infláció korábbinál lassabb csökkenése jövőre is igaz lesz az elemzők szerint, a 2001-es átlagos árindexre vonatkozó konszenzus ugyanis a szeptemberi 7,55 százalékhoz képest már 8,44 százalék. Az idei év egészére az elemzők 9,67 százalékos inflációt várnak. Itt is érződik azonban a bizonytalanság, és ez nem csak az olajárak kiszámíthatatlan mozgására vezethető vissza. Duronelly Péter felhívta a figyelmet arra, hogy sok még Magyarországon a szabályozott ár, és ezek jövője nem tisztázott. Ugyanakkor Vojnits Tamás szerint sem az MNB, sem a kormány jövőbeni inflációellenes politikája nem világos.A felmérés szerint tovább folytatódik az élénk gazdasági növekedés: az idén 5,64 , jövőre pedig 5,45 százalékos növekedést várnak az elemzők.
Elfogták a rendőrök a tiszakécskei gyilkosság gyanúsítottját
