Az olajügyeiről elhíresült Sukhrán Lilla Kft. mintegy 3 milliárd forintos köztartozása ügyében indult nyomozást felfüggesztette a vám- és pénzügyőrség fővárosi nyomozó hivatala, mivel a cég ügyvezetője, az áfacsalással és adócsalással gyanúsított Koczka Zoltán jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik.Mint megtudtuk: Koczka Zoltán ellen 1997 márciusában nemzetközi ügyészi elfogatóparancsot adtak ki, mivel feltételezhető, hogy az üzletember az USA-ba, Kanadába vagy Dél-Amerikába távozott. Lentner Csaba, az olajbizottság MIÉP-es tagja korábban egyebek mellett arról kért írásbeli tájékoztatást a pénzügyminisztertől és a legfőbb ügyésztől, hogy a Sukhrán Lilla Kft. – amelyet két kiskorú személy mellett egy szír üzletember alapított – a Horn-kormány működése alatt miképpen kaphatott engedélyt arra, hogy éljen a halasztott vámfizetés lehetőségével.Járai Zsigmond pénzügyminiszter válaszában leszögezte: a VPOP által rendelkezésére bocsátott dokumentumok alapján nem tudja egyértelműen megállapítani, hogy a Sukhrán Lilla Kft. számára kiadott halasztott vámfizetési engedély jogszerű volt-e. Arnold Mihály, a vám- és pénzügyőrség országos parancsnoka ugyanakkor levélben közölte Lentner Csabával, hogy az olajbizottság július 31-i ülésén téves tájékoztatást adott a Sukhrán Lilla Kft.-vel kapcsolatban, mivel azt összekeverte egy másik, szintén olajoscéggel.A Sukhrán Lilla Kft.-t egymillió forintos törzstőkével alapították 1994-ben. A kiskorúak tulajdonrészét négy hónappal a cégalapítás után egy fővárosi fiatalember vásárolta meg. A gazdasági társaság székhelye egyébként Lakitelek volt. A Sukhrán Lilla Kft. az előző parlamenti ciklusban, 1995. május 15-én kapott engedélyt halasztott vámfizetésre, majd – értesüléseink szerint – két hónap alatt 50 vasúti szerelvény benzint és gázolajat hozott be hazánk területére. Úgy tudjuk, hogy a céget 2,7 milliárd forint fogyasztási adó, egymilliárd forint áfa, 34 millió forint statisztikai illeték és több tízmillió forint vámkezelési díj megfizetésére kötelezték, ám a kft. ennek nagyrészt nem tett eleget, míg az 50 szerelvénnyi szénhidrogén-származékot maradéktalanul értékesítette.A cégjegyzék adatai szerint egyébként a Sukhrán Lilla Kft. egyik képviselője – 1995. február 20-ig – Kenedi Tibor volt, aki egy másik vállalkozásban, a Real Bt.-ben üzlettársa volt Portik Tamásnak, a leghírhedtebb olajoscég az Energol Rt. társtulajdonosának.
Egyre fenyegetőbb a háború árnyéka
