Átalakuló közigazgatás

Kiss G.
2000. 10. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezeresztendős múltra tekint vissza a magyar vármegyerendszer. Ez olyan történelmi háttér, amelyre kevés európai nemzet hagyatkozhat. Ugyanakkor a megyék jövőbeli feladatköre egyáltalán nem nevezhető stabilnak – hangzott el egy Győrben rendezett tudományos konferencián.– Ha középszintű közigazgatásról beszélünk, akkor Magyarországon mindenkinek a megyék jutnak az eszébe. A megye azonban változó, képlékeny fogalom, és még határait sem nevezhetjük kötötteknek – mondta megnyitójában Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő. A konferencia házigazdája, a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat elnöke szerint az érlelődő regionalizmus új kihívásokat jelent, de az uniós csatlakozás, a schengeni határok áthelyezése is komoly változást hoz az elmúlt évtizedben döntési helyzetében némileg megrendített megyei közigazgatásban.– A kormány elképzeléseiben a középszintű közigazgatás mindenképpen tovább tagozódik, s a megyei hatáskörök mellett mind nagyobb szerephez jutnak a már létrejött régiós, illetve kistérségi szervezetek – jelentette ki Vidák Rudolf kormányfőtanácsos.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.