Brókercégek üzleti tevékenységének jobb átláthatóságát, a befektetői bizalom növelését szolgálja az a kezdeményezés, amelynek eredményeképpen a Budapesti Értéktőzsde közzéteszi harminckét brókercég legfontosabb gazdálkodási adatait. A tőkepiac átláthatóságát elősegítő kezdeményezés a Befektetési Vállalkozók Szövetségétől (BVSZ) indult, és az önkéntes.Debreczeni Kálmán, a BVSZ elnöke hangsúlyozta, hogy üzleti titkok továbbra sem kerülnek nyilvánosságra, arra azonban alkalmasak az adatok, hogy bárki képet kaphasson a brókercégek gazdálkodásának jellegéről, annak biztonságáról. Az adatok nyilvánosságra hozatalát megelőzően a BVSZ tagjai már egy éve tájékoztatják egymást. Az önkéntes adatközlésben részt vevő vállalkozások ugyanis a befektetők tájékoztatása mellett fontosnak tartják azt is, hogy a piac szereplői képet kaphassanak egymásról. Tizenhárom tőzsdetag nem vállalkozott az adataik közreadására.Dunavölgyi Mária, a BÉT ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy hasonló mélységű adatközlésre a legfejlettebb piacokon sincs példa, igaz, azokban az országokban talán nincs is rá szükség – utalt az ügyvezető a lezajlott brókercsődökre.
Eltévedt az Árpád hídon a Suzuki Ignis sofőrje + videó
