Tíz éve szabadon. Átmenet és konszolidáció Közép-Európában (1990–2000) címmel rendez háromnapos nemzetközi konferenciát a XX. Század Intézet október 30-tól a Gellért Szállóban és a Parlamentben.Tizennyolc magyar előadó mellett tizennyolc ország negyvennyolc külföldi szakértője tart majd előadást arról, mit hozott az elmúlt évtized Magyarországnak és a régiónak – közölte Schmidt Mária. A XX. Század Intézet főigazgatója szerint a hazai és a külföldi szemlélők véleményének szintézise segíthet meghatározni szerepünket a világban. A meghívott kutatók saját eredményeikre támaszkodva arra keresnek majd választ, milyen tényezők segítették és nehezítették a közép- és kelet-európai régió demokratizálódását, a piacgazdaság megteremtését, illetve a demokrácia intézményeinek stabilizálódását.Fricz Tamás, a szervezésben szintén részt vevő XXI. Század Intézet tudományos igazgatója elmondta: a szakértők egyebek mellett azt elemzik és hasonlítják majd össze, milyen történeti, intézményi-strukturális, teoretikus és kulturális sajátosságok jellemzik a rendszerváltozás óta eltelt időszakot, illetve meghatározzák a közép-európai rendszerváltozás főbb állomásait.A tanácskozást hétfőn Áder János, az Országgyűlés elnöke, az esemény fővédnöke nyitja majd meg a Parlamentben. Ezt követően Zbigniew Brzezinski lengyel származású amerikai politológus A közép-európai demokrácia és az USA szerepe 1990–2010, majd Orbán Viktor miniszterelnök Tíz éve szabadon címmel tart előadást. A konferencia külföldi felszólalói között lesz Vladimir Bukovski, Mart Laar és Alexandr Yakovlev, míg a magyar előadókat mások mellett Stumpf István kancelláriaminiszter, Martonyi János külügyminiszter, Matolcsy György gazdasági miniszter, Sólyom László, Tőkéczki László, Hankiss Elemér, illetve Schmidt Mária képviseli.A konferencia szekcióülésein szó lesz a többi között a kommunizmus bukásának okairól, a posztkommunista átmenet jellegzetességeiről, az állam és a civil társadalom új kapcsolatáról, a polgároknak a régi rendszerhez való viszonyáról, a kisebbségi jogokról, az egyes országok specifikumairól, valamint az európai integrációról.
Apokaliptikus éjszaka: dróneső borította be az eget Ukrajnában
