Az Ab erősíti a betegjogokat

Moldoványi
2000. 10. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alkotmányellenes az egészségügyi törvény azon rendelkezése, amely a korlátozottan cselekvőképes betegek önrendelkezési jogát ugyanúgy korlátozza, ahogy a cselekvőképtelen betegekét – állapította meg tegnap nyilvánosságra hozott határozatában az Alkotmánybíróság.Kimondja a keddi teljes ülésen elfogadott határozat azt is, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő azáltal, hogy az egészségügyi törvényben a pszichiátriai betegekre vonatkozóan nem szabályozta a személyes szabadságot súlyosan korlátozó módszerek alkalmazásának feltételeit.Az Alkotmánybíróság szerint az egészségügyi ellátás során szükséges beavatkozásokba való beleegyezés, illetve annak visszautasítása a személyiségi jogok gyakorlásától elválaszthatatlan. Megállapította a testület: a cselekvőképtelen és a korlátozottan cselekvőképes betegek közötti differenciálás lehetséges és szükséges. Kitért a határozat arra is, hogy a Ptk. szerint személyiségi jogai védelme érdekében a korlátozottan cselekvőképes személy is felléphet. A csökkent belátási képesség alkotmányosan indokolhatja a cselekvési autonómia törvényi korlátozását, viszont a korlátozásnak a törvényben egységesen intézményesített módja az elérni kívánt célhoz képest nem arányos.Az Alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánított rendelkezést 2001. december 31-i hatállyal megsemmisítette. A testület felhívta az Országgyűlést, hogy szabályozási kötelezettségének 2001. december 31-ig tegyen eleget. A határozathoz öt alkotmánybíró, köztük az elnök fűzött különvéleményt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.