Az ezerjó földjén

Kiss Géza
2000. 10. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az óriási hőség és az aszály hamar megédesítette a máskor október-novemberben szedésérett fürtöket, így idén csaknem két hónappal korábban kezdődött a szüret. A cukorfok egyedülálló, a savak harmóniája miatt azonban még aggódnak a borászok. Aszályos évben ugyanis előfordulhat, hogy elégnek a savak, márpedig a móri ezerjónaképpen karakteres íze, savai adják utánozhatatlan értékét.Mórra a kapucinusok háromszáz évvel ezelőtti betelepülésekor érkeztek az első ezerjótövek, s csaknem kétszázötven éven át szinte monokultúrában nevelték a fajtát. Csak az ötvenes években jöttek a a rizlingek, a leánykák, a tramini és persze a világfajta chardonnay. Az ezerjó aránya ma is jó, de mindenütt, így a Bozóky-pincészetben is megtalálhatók a később érkezettek, hiszen a piacból élnek, s a fogyasztóknak csak egy része vágyik az egészen különleges, karakteres ízekre. A többiek az ismert harmóniákat keresik.Bozóky István a kapucinus templom mögötti utcácskában álló családi ház pincéjében egy aranyozott ezüstkupát mutat. A Magyar Zászlósborok Rendje díjazta ezzel a móri borász munkáját idén.– Az ezerjó nem a borversenyek itala. Nem olyan illatos, zamatos – de hihetetlenül férfias. Értéke saját társaságában mutatkozik meg, no és a gasztronómiában, hiszen sertéshez, szárnyasokhoz éppúgy adható, mint halakhoz és hidegtálakhoz – mondja büszkén a gazda. A nem harsogó, nem túlfűszerezett ízekkel harmonizál. A megfontolt, érett emberek itala. Borkülönlegességként is számottevő, hiszen aszút, eszenciát is készítenek belőle a Vértesalján. A borok közül nem könnyű választani, minden gyermekét szereti a jó atya, de Bozóky úr mégiscsak az 1998-ban szüretelt, hatputtonyos aszút említi elsőként, amelyhez foghatót tudomása szerint még senki sem készített a Felsődobostól Csákberényig tartó, háromezer termelőt jegyző borvidéken. A vékony falú, kóstolóra előkészített pohárba különlegességek csurrannak. A bornapra készített meglepetés a csemegeszőlőből érlelt, máris kristálytiszta nedű. Lágy, üdítő ízű, amelyből nyugodtan ihatnak majd a fiatalok is. A két éve érlelődő ezerjó pedig a hegyközség egyik legjobb bora. Nagyon jó pillanatban, november 15-én szedett szőlőből készült, ezért oly telt, karakteres.– Lehet úgy is bort készíteni, hogy az ember csak vár, és a must magától kiforr. De a mondás szerint annak van szerencséje, aki megalapozza azt. Bozóky István szerint e vidéken minden adott a jó borkészítéshez. A szőlő, a klíma, a termőtalaj. Míg az ember születik s meghal, a szőlő örök. Ha nem is olyan mennyiségben, mint szeretnék, de telepítések ma is vannak. Mór környékén mégis szép számban találunk elhagyott, gazosodó szőlőtáblákat.– A privatizáció után olyanok is birtokhoz jutottak, akiknek nem volt érték a tőke, s kivágták – magyarázza az okokat a szőlősgazda. – A jövedéki törvénytől való félelmükben idén megint sokan kaptak a fejszéhez, mások a birtoktestek darabolásával próbálnak kibújni a kötelezettségek alól. Sokan azonban teszik a dolgukat, s remélik, hogy a kétségtelenül szükséges korrekciók után elfogadható törvényi közegben ténykedhetnek majd.A borászatnak csupán része a jó bor létrehozása, az eladás furfangjait is ki kell tapasztalniuk a gazdáknak. A móriak többsége számára csak kiegészítő jövedelmet jelent, sokan hobbiból töltik idejüket a szőlőben – vélekedik Bozóky úr, aki a családi vállalkozást tíz esztendeje nagytételes értékesítéssel kezdte, de hamarosan kiderült, hogy ebből megélni még lehet valahogy, gyarapodni azonban nem. Ma már bekapcsolódtak a borturizmusba, s gyakorta állnak meg a külföldiekkel tömött buszok a porta előtt. A jó gazdának már nem elég, ha csak bort kínál, emellett jó programokkal is kell szolgálnia. Szakmai vezetést, pinceszert, de szalonnasütést és a közelben lovaglási, kirándulási lehetőséget sem árt biztosítani.A ház közelében található három pincét hamarosan összenyitják, a robusztus mestergerenda feletti tetőtérben szobákat alakítanak ki. Jövőre megnyílik a múzeum, amely az ország egyik legértékesebb magángyűjteményét mutatja be, s lassacskán a borút is formálódik. Minél több pincét szeretnének bekapcsolni a móriak, hiszen akkor jelentenek vonzerőt, ha a messziről jött vendég akár napokig bolyonghat és ízlelgetheti a környék borait, ételkülönlegességeit.– Türelmetlenségre nincs ok – állítja Bozóky. – A francia parasztok könnyen dicsekednek az ősökkel, a több száz éves pince mélyén formálódó anyaggal. Nekünk alig tíz év áll a hátunk mögött az újrakezdés óta. Egy-két nemzedékkel később majd nekünk is lesz mivel előhozakodnunk. A mostani telepítés igazából az unokáknak hoz gyümölcsöt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.