Az FKGP elnöksége előtt a Székely-vita

2000. 10. 09. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

S zerdán az FKGP országos elnökségi ülésén megvitatják Székely Zoltán kijelentéseit, amelyek szerint az általuk irányított minisztériumokban hátrányos megkülönböztetés éri a kisgazdákat – nyilatkozta lapunknak Lányi Zsolt, a párt alelnöke. Úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy van néhány egykori MSZMP-tag az apparátusokban, de erős túlzás Székelytől az az állítás, miszerint „moszkovitákkal” vannak tele a kisgazda minisztériumok. A Szabó János honvédelmi miniszter esetleges távozásáról szóló híreket megalapozatlannak nevezte.Székely Zoltán, az Országgyűlés Környezetvédelmi Alap Célelő-irányzatait ellenőrző albizottság elnöke szerint az utóbbi időben az FKGP irányította minisztériumokba „beférkőztek a kommunisták”, a Környezetvédelmi Minisztériumból (KÖM) pedig „már megkezdődött a kisgazdák kiűzése”. Kijelentette: az utóbbi időben olyan emberek kerültek előtérbe az FKGP által irányított minisztériumokban, akik az 1998-as választási kampányban még nem vettek részt, most azonban sorra váltják le a párt régi tagjait. Úgy véli, ezek az emberek veszélyeztetik a kisgazdaegységet.Lányi Zsolt, az FKGP alelnöke elítéli ezt a nyilatkozatot. Álláspontja szerint az ilyen természetű dolgokról nem szabad a sajtón keresztül üzengetni, hanem a párt erre illetékes belső szervei elé kell tárni az ügyet. Mint mondta: ha bebizonyosodik, hogy Székelynek igaza van, akkor az FKGP megválik a bomlasztóktól. Minderről személyesen is konzultál Székely Zoltánnal. Tímár György, a KÖM politikai tanácsadó testületének elnöke is visszautasítja párttársa vádjait. Kijelentette: ha Székely Zoltán Ligetvári Ferenc környezetvédelmi miniszter személyzeti politikáját kifogásolja, akkor egyúttal Torgyán József döntéseit is bírálja. Értesülésünk szerint Ligetvári Ferenc Mujzer Jánost bízta meg a tárca legfontosabb háttérintézménye, a Környezetgazdálkodási Intézet (KGI) vezetésével.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.