Az Otpor nagyon örül annak, hogy megdőlt a Milosevics-rendszer, de úgy gondolják, hogy azoknak a politikusoknak felelniük kell tetteikért, akik tönkretették a fiatalságukat. Ebben a kérdésben nem hajlandók kompromisszumra – tudtuk meg Rober-tino Knjurtól, az Otpor (Ellenállás) vajdasági vezetőjétől, aki nyilatkozott lapunknak. Knjurt a múlt csütörtökön Szabadkán elfogta a rendőrség és bíróság előtt akarták elítélni koholt vádak alapján. A bíró sírva fakadt és azt mondta, hogy a rendőrség zsarolja. A börtön előtt összegyűlt tizenháromezres tömeget a rendőrség vízágyúkkal próbálta elkergetni. Mivel közben Belgrádban a tüntetők elfoglalták a parlamentet, és Szabadkán is egyre erőteljesebben követelték Knjur kiadását, a nyomás hatására a rendőrök szabadon engedték az aktivistát.Knjur kifejtette, hogy vannak emberek, akik nincsenek megelégedve az új vezetéssel sem, de szerinte időt kell adni az új kormánynak. S ha bebizonyosodik, hogy tényleg nem felelnek meg, akkor őket is le tudjuk váltani. Véleménye szerint az embereket leginkább az a televíziós interjú keserítette el, amelyben Milosevics álszent módon a családjáról beszélt és arról, hogy belefáradt a politikába.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
