Az Egyesült Államok haditengerészetének USS Cole rakétarombolója rutinműveleteket hajtott végre a Földközi-tenger, az Indiai-óceán, illetve az Arab-öböl térségében, amikor üzemanyag vételezésére kitérőt tett a jemeni Áden kikötőjébe. Noha az Arab-félsziget délnyugati csücskén, Afrika szarvával szemben fekvő ország nem tartozik a nyugati vendégek számára leginkább bizalomébresztő helyek közé, a közel-keleti térségért felelős amerikai parancsnokság mégis úgy vélte, hajói biztonságban időzhetnek Jemen kikötőiben. Október 12-én kiderült, hogy tévedtek: s mint már annyiszor, az ilyen hibákért életekkel kellett fizetni. Ezúttal 17, többségében nagyon fiatal amerikai tengerész áldozta életét a globális érdekérvényesítés oltárán.A hadihajó fedélzetén a fegyveres őrök azt hitték, hogy az előzőleg megbeszélt ellátmányt hozza az a melléjük sikló apró bárka, ami több száz kiló robbanóanyaggal volt megtöltve. Persze gondolhatták azt is, egyszerűen eltévedt a jármű, melynek irányítója önmagát feláldozva robbantotta fel terhét a USS Cole mellett. A detonáció hatása az erre a célra tervezett rakétákkal is könnyen versenyre kelhetett volna, hiszen éppen a vízvonal közelében ütött több méter átmérőjű lyukat a hajótestben. A hajó jelentősen megdőlt, s túlélését alighanem annak köszönhette, hogy a világ legjobb flottájának legénysége álmából felverve is alkalmazni tudja a vészhelyzeti előírásokat.A szakmai kérdések mellett a hajó ellen elkövetett merénylet számos politikai kérdést is felvet. Nyilvánvalónak tűnik, hogy összefüggés van az Izraelben zajló események és a Cole tragédiája között. A békefolyamat életben tartására irányuló amerikai törekvéseknek tudható be az is, hogy az esetet nem „fújták fel” a világ közvéleménye számára. A tragédia hatása mindenesetre végiggyűrűzött az amerikai érdekeltségeken (a külügyminisztérium bulettinben intette fokozott éberségre a külföldön tartózkodó amerikaiakat), s sokak számára ismét meggyőzően bizonyította, hogy az Egyesült Államok érdekérvényesítési politikája mindig szembesülhet akár a legbrutálisabb ellenállással is.A merényletek megítélésekor pedig nem feledhető, hogy a legerősebb nagyhatalom bizony nagyon is sérülékeny: míg az Oszama bin Laden és társai finanszírozta fanatizált önkéntes merénylők életüket áldozzák azért, hogy egy-két amerikait és cionistát elpusztítsanak, addig az amerikai politika minden egyes terrorcselekményben elvesztett emberért kínos vesszőfutásban részesül odahaza. A kérdés az, hogy ki bírja tovább anélkül, hogy rákényszerülne a kurzusváltásra.
Elfogták a rendőrök a tiszakécskei gyilkosság gyanúsítottját
