A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) július és augusztus hónapban kiemelten ellenőrizte a turizmus szempontjából frekventált helyen lévő vendéglátó-, élelmiszer-kiskereskedelmi, szálláshely- és taxiszolgáltatásokat, az utazási irodákat, az idegenvezetőket és a mutatványosokat.Az ellenőrzött 2448 vendéglátó üzlet közül 1494-ben, az üzletek 61 százalékában találtak a felügyelők kifogásolnivalót. A Budapest Belvárosában található vendéglátóegységeket fokozottan vizsgálták, mert az idén is érkeztek bejelentések külföldi vendégektől túlszámlázás, túlfizetés kikényszerítése miatt. Az ellenőrzött üzletek négy százaléka (98 üzlet) nem rendelkezett működési engedéllyel. Heves és Somogy megyében több McDonald’s étteremben hiányolták a hiteles mérőeszközt és a fagylalt tömegéről való tájékoztatást. A céget 5,6 millió forintra büntették. A szeszes italt mérő üzletek 41 százaléka nem tudta igazolni, hogy tevékenységét a rendőrhatóságnak bejelentette. Hiányos árfeltüntetés miatt a felügyelők 905 egységben (37 százalék) éltek kifogással. Az áruk eredetét 784 üzletben (32 százalék) nem tudták beszerzési bizonylattal igazolni. Hiteles mérőeszköz 341 üzletben nem volt. Az üzletvezetők azzal védekeztek: „Szakboltban vettem a mérőpoharart.” A szakosított hűtőtárolás hiányát, az élelmiszer-egészségügyi és higiénés szabályok megsértését 955 esetben állapították meg. A felügyelőket megdöbbentő képek fogadták a Bács-Kiskun megyei Sóstón található Sóstó Csárdában: a húselőkészítő asztalon a húsok, mártások és készételek között csótányok cikáztak, de volt rovar bőven a falon és a hűtőben is. A csótányok mellett a helyiségben hemzsegtek a legyek is. A területi felügyelőség az egység bezárását javasolta, de az ÁNTSZ ezt nem támogatta, mert közben csótány-, légyirtást és átfogó takarítást végeztek. A fogyasztóvédelmi utóellenőrzés alkalmával tőkehús előkészítésekor azonos helyszínen vízvezeték-szerelést végeztek. A nyers húst egy vödörben, szennyes ruhával letakarva tárolták. A rovarirtás nem volt tökéletes, a polcokon tárolt zsírban döglött legyek és csótányok úszkáltak.A nyári vizsgálatok alkalmával az élelmiszer árusítását 804 négy üzletben vették górcső alá, amelyből 507 esetben találtak problémát. Volt kereskedő aki jogosulatlanul kereskedett, őstermelői igazolvánnyal banánt árult. Az üzletek 23 százalékában nem tudták számlával igazolni az áruk eredetét, 53 százalékukban pedig hiányzott a precíz árfeltüntetés. Minden harmadik üzletben a felügyelők lejárt fogyaszthatósági, minőségmegőrzési idejű terméket találtak. A szálláshelyek vizsgálatánál az FVF munkatársai az 516 vállalkozás 49 százalékánál találtak problámát. Sukorón az Ingókő kempingben a „sok jó ember kis helyen is elfér” elvet vallották magukénak a szállásadók, hiszen a műemlék jellegű épület padlásterének 35 négyzetméterén 24 embert akartak elszállásolni. A padlástérben a kemping ingósága padlóra helyezett szakadozott, szennyezett ágybetétekből állt. Külföldiektől több esetben érkezett panasz, hogy a szálláshelyeken az árakat a vendég állampolgársága (pénztárcája) alapján szabják meg.A vizsgált 255 taxis szolgáltató 29 százalékánál találtak problémát a felügyelők. Megdöbbentő esetekkel is találkoztak: Jász-Nagykun-Szolnok megyében egy vállalkozó a próbautazás után nem adott nyugtát, az ellenőrzés tényét nem vette tudomásul, kiszállt a kocsiból, és összetörte a jármű tetején elhelyezett taxi jelzést, majd megpróbálta megakadályozni a további ellenőrzést. Tolna megyében egy másik taxis a felügyelő testi épségét veszélyeztetve megpróbált a helyszínről nyitott ajtóval elmenekülni, de volt, aki a taxamétert nem kapcsolta be, vagy nappal éjszakai tarifára kapcsolt menet közben. Akadt olyan taxis is, akinek vezetői jogosítványa lejárt, taxis vállalkozói igazolványnyal nem rendelkezett, és hiányzott gépkocsijának kötelező műszaki vizsgája. Az FVF vizsgálta a utazásszervezők és idegenvezetők tevékenységét is, és megállapította, hogy a jogosulatlanul tevékenykedő vállalkozások száma enyhén csökken. A mutatványos berendezések biztonságát a felügyelők megfelelőnek találták, hiányosságokat inkább csak a gokartoknál tapasztaltak. Csak az FVF vizsgálja, hogy a mutatványos berendezések mennyiben felelnek meg a jogszabályi előírásoknak.A felügyelők 2446 esetben végeztek próbavásárlást, vettek igénybe szolgáltatást, és az esetek 19 százalékában találtak hiányosságot. Ez a tavalyi 36 százalékhoz képest csökkenést mutat, azonban az egy főre jutó megkárosítás a tavalyi 45 forintról 89 forintra emelkedett, sőt nem volt ritka az ezer forintot meghaladó „kaszálás” sem. Az FVF 1623 esetben folytatott szabálysértési eljárást, és 49 millió forint értékben szabott ki bírságot. A felügyelők 13 esetben (közel 15 millió forint értékben) foglaltak le és 29 esetben (530 ezer forint) koboztak el árut. Helyszíni bírsággal 167 esetben éltek, fogyasztóvédelmi bírságot 240 esetben (50,7 millió forint), minőségvédelmi bírságot 250 esetben (12,8 millió forint) szabtak ki. Üzlet bezárását 22 esetben kezdeményezték.
Véget ért Császár Attila kihallgatása
