Befejezéséhez közeledik a Mátrai Erőmű 1998-ban elkezdődött 3x200 megawatt teljesítményű egységeinek felújítása, amely a bányászati fejlesztésekkel együtt összességében közel 80 milliárd forintos beruházási költséget jelent az erőmű német (RWE/EnBW) és magyar (MVM Rt.) tulajdonosainak – tudtuk meg Jászay Tamástól, az RWE Budapesti képviseleti irodájának vezetőjétől.A korszerűsítés végeztével az erőmű blokkjainak teljesítménye 212 megawattra növekszik, élettartamuk 2015-ig meghosszabbodik, valamint az elkészült füstgáz-kéntelenítő rendszer eleget tesz a szigorú EU-normáknak megfelelő környezetvédelmi előírásoknak. Az évente ötmilliárd kilowattóra energiát termelő erőmű teljesítményét tekintve a harmadik, a megtermelt villamos energiát figyelembe véve a második legjelentősebb magyarországi erőmű. A teljes hazai áramigény mintegy 13-14 százalékát előállító Mátrai Erőmű az 1970-es évek elején épült, ám az eltelt közel harminc év alatt annyira környezetszenynyezővé vált, hogy a most végrehajtott retrofit program megvalósítása nélkül rövidesen le kellett volna állítani. A kéntelenítő berendezés üzembe helyezésével az augusztus 16-án kezdődött próbaüzem óta máris 37 ezer tonna kéndioxidot választottak le a kibocsátott füstgázból, és ez a mennyiség az év végéig el fogja érni a 73 ezer tonnát. Az erőmű kén-dioxid-kibocsátása mintegy 30 százalékkal csökken, így Magyarország teljesíteni tudja a nemzetközi kötelezettségben vállalt határértéket.Az erőmű korszerűsítési projektjéhez tartozott egy bányászati fejlesztés elvégzése is, amely lehetővé teszi a közelben gazdaságosan kitermelhető lignit további felhasználását – jelezte Valaska József, a Mátrai Erőmű Rt. igazgatóságának elnöke. A számítások szerint az erőmű térségében legalább 2050-ig elegendő a gazdaságosan kibányászható lignit, ám az eddig elvégzett fejlesztés ennek csak egy részét érinti, amely viszont biztosan kitart 2015-ig, tehát az erőmű mostani élettartam hosszabbításáig.A korszerűsített erőmű és a füstgáz-kéntelenítő próbaüzeme a befejezéséhez közeledik, a hivatalos üzembe helyezés november 6-án lesz.
Sportszerűtlen? Kemény üzenet: nem kér Izraelből Spanyolország
