Békeesélyek nélkül

Ehud Barak fenyegetőzik. Az izraeli miniszterelnöknek nem áll jól ez a szerep. Ő a béke, a bátrak békéjének ígéretével nyert választásokat. Sokáig úgy tűnt, ha lassan is, de haladt az általa eltervezett úton. A palesztinokkal is eljutott a végső megállapodás előtti utolsó fázisba. A küszöbön azonban nem tudott átlépni. Camp Davidben nem sikerült az áttörés, az utolsó, úgy tűnik, legdöntőbb lépést nem sikerült megtennie. Akarta ő a békét, ahogy az izraeliek döntő többsége is régóta vágyik egy kis nyugalomra.Persze más a vágyak világa és más a politikai realitás. A napi belpolitikai taktikázások gyakran zúzzák porrá a szebb jövőről szőtt álmokat. Most, legalábbis részben, egy ilyen igazából érthetetlen politikai demonstráció indította el azt az erőszaklavinát, amely (minden jel szerint) hosszú időre eltemetheti a közel-keleti békereményeket. Ariel Saron, az ellenzéki Likud vezére valószínűleg tudta: súlyos következménye lesz annak, hogy szeptember 28-án hatalmas kísérettel vonult fel az arab világ egyik legfontosabb szent helyére, a jeruzsálemi Templomhegyre. Saron ezzel a lépésével két legyet akart ütni egycsapásra. Egyrészt ezzel kívánta jelezni a palesztinoknak és a világnak, hogy az általa vezetett politikai erők nem mondanak le Jeruzsálem egyetlen négyzetcentiméterének teljes ellenőrzéséről sem. Másrészt tudta: az arabokat felbőszíti a médiaszenzációként tálalt esemény, tisztában volt vele, hogy az előre kalkulálható zűrzavaros helyzetben Barak miniszterelnök egyre messzebb kerül az újabb béketárgyalásoktól, a Jeruzsálemről köthető bármiféle alkutól. Innentől kezdve szinte minden az elmúlt évtizedekből már ismert koreográfia szerint zajlott. Arra azonban talán egyik oldalon sem számítottak, hogy ennyire véresek lesznek az összecsapások, hogy az indulatok immár az egész térséget elárasztják, és szinte az egész arab világ újra Izrael-ellenes lázban ég. Sőt, az ENSZ Biztonsági Tanácsának kell beavatkoznia.Nem csak Barak került kutyaszorítóba az új intifáda miatt. Jasszer Arafat, a palesztin hatóság első embere, ha lehet még komolyabb bajban van. Ő egyszer már elutasított egy Barak által kínált alkut Jeruzsálemről. Akkor a világ őt hibáztatta az elmaradt egyezség miatt. A térség ismerői megértették Arafatot, hiszen tudható volt: otthon igencsak meggyengült pozíciója miatt akkor semmilyen engedményt nem fogadott volna el tőle a palesztin és a tágabb arab közvélemény. Most pedig egyre nyilvánvalóbb, hogy képtelen úrrá lenni a helyzeten. És ez, vagyis Barak és Arafat otthoni tehetetlensége a legrémisztőbb a jelenlegi szituációban. Az világos, hogy a mostani erőszakhullám miatt késedelmet szenvednek a béketárgyalások, sőt szinte az is biztos, technikailag lehetetlen lesz megállapodást kötni a palesztin állam novemberre halasztott kikiáltása előtt. Ám végképp esélytelenné teszi a békekötést, ha a mindkét oldalon a kompromisszumra képtelen, konfrontációra törekvő erők befolyása nő meg. Ha a tárgyalóasztalok helyett az utcán dőlnek el a dolgok.