Büntetett az ORTT

V. G.
2000. 10. 13. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új országos televízió működésére adta meg az engedélyt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT). A Hálózatos Televíziók Rt. 19 helyi televízióval hálózatos együttműködés formájában folytatja a sugárzást – közölte a médiahatóság illetékese.– A Magyar Rádió Krónika című műsora szeptember 20-i 18 órai adásában elhangzott egyik interjú megsértette a médiatörvény által előírt tényszerű és tárgyilagos tájékoztatás elvét – állapította meg az ORTT panaszbizottsága. Az interjúban megszólaltatott Tóth István Zoltán, az Országimázs Központ vezetője egyezségre jutott a Krónika szerkesztőivel: mondandója vágás nélkül kerül adásba. A műsor munkatársai ezt megígérték. Ezzel szemben a sugárzott adásból kihagytak lényeges mondatokat, amelyek megváltoztatták az interjú tartalmát.A panaszbizottság megvizsgálta a Magyar ATV 2000. szeptember 15-én reggel 7 és 8 óra között sugárzott Kereszttűz című műsorát is. Megállapították: a programban az újságírók eljárása törvénysértő volt Grespik Lászlóval, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjével szemben. A közérdeklődésre számot tartó eseményekről ugyanis a tájékoztatásnak tárgyilagosnak és kiegyensúlyozottnak kell lennie. Az újságírók többnyire a saját véleményüket hangoztatták, kérdést nagyon ritkán tettek fel, és amikor az interjúalany válaszolni kívánt, néhány mondat után félbeszakították.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.