Centrista kormány Litvániában

2000. 10. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már biztosnak tűnik, hogy a parlament még e héten sorra kerülő alakuló ülése után Valdas Adamkus elnök a 44 éves Rolandas Paksast, a liberálisok vezette centrista koalíció első emberét bízza meg kormányalakítással. A választások előtt közös jelöltlistát nem állító, ám a szövetség iránt elkötelezett négy középpárt a múlt héten írásban is megerősítette, hogy koalícióra lép egymással. A megállapodás szerint a legfontosabb posztok a középjobbnak minősített Litván Liberális Szövetség és a középbal Új Szövetség birtokába kerülnek. Részt vesz a koalícióban a Litván Centrumszövetség és a Kereszténydemokrata Unió is.Azóta sikerült maguk mellé állítani a lengyel kisebbségek pártját, valamint az agrártermelők szerveződését, így a 141 fős parlamentben 71 mandátummal háromfős többségre tettek szert. A centrista koalíciót nyolc mandátumával várhatóan számos területen támogatja majd az eddig kormányzó konzervatív Haza Szövetség is, amely szigorú gazdaságpolitikája miatt szenvedett csúfos vereséget a választásokon.A liberálisok hét minisztériumot kapnak az új kormányban, köztük a pénzügyi és védelmi tárcát. Az Új Szövetség vezetője, a volt vilniusi főügyész Arturas Paulauskas parlamenti elnök lesz, és ők kapnak meg öt tárcát, így várhatóan a külügyit és a belügyit is. A választásokat a reformkommunistákat és a szélsőbaloldali kommunista utódpártot magában foglaló, szélsőbaloldali Litván Szociáldemokrata Párt nyerte. Ötvenegy parlamenti helye azonban nem volt elég ahhoz, hogy kormányt alakítson.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.