Egyeztetés alatt a reorganizáció

nagy
2000. 10. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány megbízásából a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) kidolgozta a tartósítóipari ágazat ötéves reorganizációs programját, amely még nem esett át tárcaközi egyeztetésen. Lapunk megkereste Galambos Józsefet, a Magyar Konzervgyártók Szövetségének (MKSZ) titkárát, aki az előzményeket ismertetve elmondta: – Az utóbbi években több intézkedés történt, a konzervgyártók különböző hitelekhez jutottak állami kezességvállalás és a kamattámogatás mellett. E hiteleket az év elején december 31-ig meghosszabbították, hogy a szakma és az FVM készítsen előterjesztést a reorganizációhoz.– Pillanatnyilag rendelkezésre áll egy anyag, amely középtávú – három-öt éves futamidejű – tőkepótló hitelezési javaslatokat tartalmaz, szemlélteti, hogy a WTO-megállapodásokat betartva a konzerviparnak milyen strukturális támogatásokra van szüksége. Ehhez rögtön hozzá kell tenni, hogy befejeződött az elsődleges feldolgozás az élelmiszeriparban, és – figyelembe véve az idei szezon kedvezőtlen tapasztalatait – gondoskodni kellene a támogatott hitelek további kezeléséről is. Ennek a lépésnek egyes ágazati szereplők szerint meg kell előznie a reorganizációt – mondta Galambos József.Az ágazatban jelenleg 13,8 milliárd forint kamattámogatott hitel van kint, amelyben szerepel hatmilliárd állami kezességvállalás is. A nyersanyaghiány, a nyersanyagok árának inflációt meghaladó emelkedése ahhoz is hozzájárul, hogy a törlesztőrészleteket többen nem képesek visszafizetni, és megoldást keresnek hiteltartozásaik kezelésére – mutatott rá a titkár.– Elvileg több megoldás is van, konkrétumokról azonban még korai beszélni. Szóba jöhet a hitelek átvállalása – információink szerint ezt a feladatot a Magyar Fejlesztési Bank vállalná fel –, minden más, konszolidációhoz kapcsolódó javaslathoz politikai jellegű akaratnyilvánítás is szükséges – tette hozzá Galambos József.Kuti Ferenc, a Globus Rt. vezérigazgatója és az MKSZ alelnöke szerint elkapkodott és elhamarkodott lépés lenne az „államosítás” végrehajtása. Véleménye szerint nem szabad állami beavatkozással mesterségesen fenntartani a látszólagos versenyhelyzetet, az nagyon sokba kerül, és teljesen indokolatlan.Tarján Balázs, a Miniszterelnöki Hivatal agrárreferatúrájának vezetője megdöbbenéssel halotta a hírt, azonban nem tudott nyilatkozni, mert az FVM képviselőivel csak tegnap délután folytatott egyeztetéseket. Tarján Balázs közölte: ismeri a konzervszakma helyzetismertető és a javaslattevő tanulmányát, és abban nem szerepel még az „államosításra” vonatkozó elképzelés sem.Lapunk megkereste az FVM-et is, ahol azt a választ kapta, hogy folyamatban lévő ügyekről nem adnak felvilágosítást, és a reorganizáció kérdésében a Magyar Fejlesztési Bank illetékese sem kívánt nyilatkozni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.