A Kalocsai Paprika Napok alkalmából Tamás Károly, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára adta át azt a csírátlanítóberendezést, amelynek alkalmazásával csúcstechnológiával készül a kalocsai Piros Arany, az őrölt fűszerpaprika. A több száz millió forint értékű holland berendezések forró gőzzel csírátlanítják a paprikát, így a végtermék biológiailag sterilnek mondható. A Közép-Európában egyedülálló berendezés a kikerülő végterméket immár minden tekintetben a világ legjobb fűszerpaprika-őrleményeinek élvonalába emeli, hiszen több nyugat-európai országban is hiányzik a csírátlanítás ezen legkorszerűbb formája.Lakatos Lajos, a részvénytársaság vezérigazgatója elmondta: a technológia megújulásával lehetővé válik, hogy akár 15-20 százalékkal növekedjen a paprikafeldolgozás, amelynek pozitív hatását az egész régió megérzi majd. Rumi István, a szakmában harminc éve dolgozó üzemvezető szerint az idei termés az átlagosnál jobb minőségűnek mondható, s ez elsősorban a napos órák nagy számának köszönhető, de a területek öntözése is jelentősen befolyásolta a termés helyenként kimagasló mennyiségét és minőségét.Rumi Istvántól azt is megtudtuk: a nyers termés nem kerül azonnal a szárítóba. Először utóérlelik, hagyják, hogy a biológiai folyamatok kiteljesedjenek a paprikacsövekben, így tovább növekszik a festéktartalom, amely a paprika minőségét alapvetően befolyásolja. Ezt követően kíméletes szárítással teszik őrölhetővé az alapanyagot. A csutkázás során a szárat és annak tövét kitépik a paprikacsövekből, majd minőségi osztályokba sorolják, és az őrlésig hűtőkamrában vagy szellős, hűvös helyen tárolják. A szakember szerint ezzel az eljárással tudják a legbiztonságosabban megvédeni a beltartalmi értékeket. Szükség van erre, mert igényesek a vevők, főleg a belföldiek kényesek a festéktartalomra, de egyre több elvárásuk van a külföldieknek is. Az Egyesült Államok piacain például magas, 140 astás festéktartalmat igényelnek. Németországban is hasonló paramétereket várnak el, de újabban az osztrák Kotányi cég is komoly minőségi követelményeket támaszt.A Kalocsai Fűszerpaprika Részvénytársaság már évekkel ezelőtt bevezette az ISO 9002-es minőségbiztosítási rendszert, amely tovább szigorította az egyébként is magas higiéniai elvárásokat. A vetéstől a csomagolásig figyelemmel kísérik a paprika útját. Az üzemekben rozsdamentes acélból készült szerszámokkal dolgoznak, a berendezések a legkényesebb előírásoknak is megfelelnek, a dolgozók idegen élelmiszert nem vihetnek az üzem területére, s még sorolhatnánk a szigorító intézkedéseket. Az új csírátlanítóberendezés azért is fontos, mert alkalmazásával már minden tekintetben megfelelnek az Európai Unió előírásainak.A kalocsai gyárban évente 2500 tonna őrlemény készül, s ebből 1500 tonnát exportálnak. Az őrlemény a szállításra vonatkozó diszpozíciók függvényében készül. Így azután többször van szükség munkaidő-módosításra, a műszakok átszervezésére. Most éppen fogyóban vannak a készletek, sokasodnak a megrendelések, a gyár teljes kapacitással termel. Kalocsa levegőjében ezekben a hetekben érződik az édeskés paprikaillat, amely egyben üzenet is: beindultak a gépek, készül a magyar Piros Arany.A tájkörzet egyik meghatározó települése Bátya. Itt szinte minden portán, a több száz éves hagyományokat őrizve, többnyire manufakturális úton állítják elő a színében páratlan, házi őrölt fűszerpaprikát. A családi vállalkozások közül talán Guzsvánéké az egyik legjelentősebb. Tetszetősen csomagolt fűszerpaprika-őrleményük az ország valamennyi fontosabb idegenforgalmi helyén megtalálható, de az élelmiszerüzletek polcain is találkozhatunk a minőségében a kalocsaival vetekedő őrölt paprikával. Ottjártunkkor a falubeli asszonyok fonálra fűzték a paprikacsöveket, majd a füzéreket a szellős pajtába vagy a ház eresze alá akasztották száradni, érlelődni. A kisüzem más helyiségeiben még a tavalyi termés utolsó tételeit őrölték a gépek. A vörös port azután négy asszony nemzetiszínű vászonzsákokba csomagolta. Az üzem idegenforgalmi nevezetesség is, hiszen a helyi utazási iroda Kalocsa látnivalói mellett a bátyai paprikaszedést és az üzemet is megmutatja a – többnyire német és osztrák – turistáknak.Guzsvánék vállalkozók, ám a község termelőinek többsége őstermelői igazolványt váltott. Elsősorban ők sérelmezik, hogy a négy éve bevezetett rendszer óta még mindig másfél millió forint az adómentes bevételi határ. Szerintük méltánytalan, hogy az eltelt idő alatt a bevételi maximum nem igazodott az inflációhoz. Reálértékben a felső határnak ma már legalább kétmillió forintnak kellene lennie. Sok helyen a szomszéd szívességből vagy napszámban végzi el a föld szántását, vegyszerezését, amelyről nem szoktak számlát adni. Ezért elsősorban az idősebb őstermelőknek jelent problémát, hogy a költségek 20 százalékát másfél millió forint alatt is számlával kell igazolniuk, különben nem kerülhetik el az adófizetést. Ennek ellenére az őszi határban szorgoskodó gazdák úgy nyilatkoztak: az idei rekordtermés és a fűszerpaprika kilónkénti 100 forintos felvásárlási ára az eddiginél is nagyobb kedvet ad a további termesztéshez, amely immár életformájukká vált.
Sportszerűtlen? Kemény üzenet: nem kér Izraelből Spanyolország
