Több mint ezer fővel csökkent szeptemberben az augusztusihoz képest a regisztrált munkanélküliek száma Magyarországon. A múlt hónap végén 368 600 állástalant tartottak nyilván a munkaügyi központok – tette közzé a legfrissebb adatokat a Gazdasági Minisztérium (GM).Az egy évvel korábbihoz képest 28 600-zal csökkent a regisztrált munkanélküliek száma.Országos rátát a regisztrált munkanélküliek alapján nem számítanak. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest valamennyi régióban csökkent.Igen nagy viszont a különbség az ország egyes megyéi között a munkanélküliség arányait tekintve. Míg a legkedvezőbb munkaerő-piaci helyzetben lévő Budapesten 2,9, addig a legrosszabb helyzetben lévő Borsod megyében 19,6 százalék az arányuk.A GM összesítése megállapítja azt is, hogy szeptemberben országos szinten és a hátrányos térségeket külön vizsgálva is jóval több állást kínáltak a tavalyinál a munkáltatók.A most a GM által közzétett adat, valamint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mutatói között eltérés van. Ennek oka, hogy a KSH reprezentatív minta alapján, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) ajánlásának megfelelően határozza meg az állástalanok számát. A KSH felmérésben például nem számít munkanélkülinek, aki a megkérdezés hetében legalább egyórányi jövedelemszerző munkát végzett. A GM ugyanakkor a munkaügyi központokban regisztrációra jelentkezők számát összesíti. A KSH országos rátát is közöl, ennek értéke az említett időszakban 6,4 százalék volt, amely 0,5 százalékpontos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest.
Tinédzserlányok a szervezett bűnözés szolgálatában Svédországban, egyre több közülük bérgyilkos
