Tóth Péter, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége külügyi kapcsolatainak egykori irányítója készítette a holland gazdák betelepítéséről készült tanulmányt. A tervezet egy példányát, más iratokkal együtt, szeptemberben lopták el egy betörés alkalmával a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium tulajdonában lévő Agrárinnovációs Közhasznú Társaságtól – tájékoztatta lapunkat Székely Péter, a kht. ügyvezetője.A kht. a betörést követően ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen. Székely Péter arra is kitért, hogy az iratokat vélhetően a társaság ellen többször manipulációs célzattal használták fel. Székely Péter kérdésünkre elmondta: a holland gazdák Magyarországra telepítéséről szóló tanulmányra az Agrárinnovációs Kht. előző vezetése adott megbízást, amely augusztusban távozott a társaságtól. A szervezet állítása szerint a tanulmányt Tóth Péter, a MOSZ külügyi kapcsolatainak egykori irányítója készítette. Mint ismert, Nagy Tamás, a szövetség elnöke korábban élesen bírálta Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert és a tárcát a holland telepesek betelepítésének szándéka miatt. Lapzártánkig nem sikerült elérni Tóth Pétert.A kht. sikkasztás kísérlete miatt is feljelentést tett, szintén ismeretlen tettes ellen. A rendőrség a kht. egy volt munkatársát gynúsítja. Ebben az esetben egy több mint százmillió forintos átutalást akadályoztak meg. Jelenleg a kht. minden, egymillió forint feletti szerződéskötését jóvá kell hagynia a földművelésügyi tárca vezetésének.A Népszavának arra a hírére, amely szerint az évi egymilliárd forintnyi közpénzből gazdálkodó Agrárinnovációs Kht.-n keresztül negyvenmillió forint közpénz jutott a Ferencvárosi Torna Clubhoz, Székely leszögezte: az FTC-nek nem nyújtottak semmilyen támogatást, a korábbi vezetés egy szolgáltatásra irányuló szerződést kötött.A napilap értesülései szerint az AVT Kht. május elején szerződést kötött az FTC-vel, miszerint a FVM tulajdonában lévő cég május 2-tól az év végéig bérbe veszi a klub szabad hirdetési felületeit 32 millió forint plusz áfáért. Ezért biztosította volna a – végül is nem megtartott – „életmódnap” programjához kapcsolódó kreatív anyag, valamint szponzorainak megjelenését. Székely Péter közölte: a rendezvényt a kht. vezetésének változása miatt jövőre rendezik meg.
Ne forgassuk fel az adórendszert!
