Elmaradt a megegyezés a bérről

Élõ Anita
2000. 10. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma sem sem hozott eredményt a 15 milliárdos Semmelweis-napi egészségügyi bérjuttatásból megmaradt 5,1 milliárd forint felosztásáról szóló érdekegyeztető tárgyalás. A feleknek lényegében arról kellett dönteniük, sokaknak adnak keveset vagy keveseknek sokat. Ha a minisztérium elfogadná a többségi véleményt, akkor az első körből kimaradók után mindenki azonos összeget kapna, ez azonban még a tízezer forintot sem érné el.Gógl Árpád miniszter eredeti bejelentését kellene valóra váltani a munkavállalói oldal szerint, vagyis valamennyi egészségügyi dolgozó százezer forintos bérjuttatásban részesül, amely a munkáltatói bérterhek levonása után bruttó 67 ezer forintnak felel meg. Ehhez legkevesebb hárommilliárd forint hiányzik, az egészségügyi tárca nem lát lehetőséget ennek megszerzésére. A munkavállalók második körben azt javasolják, hogy az első bérjuttatásból kimaradtak (például a gyesen, gyeden levők, a vérellátó és a tisztiorvosi szolgálat munkatársai) is jussanak hozzá egyhavi alapilletményükhöz, és a fennmaradó pénzt létszámarányosan osszák fel az egészségügyi dolgozók között.Horváth Zsolt, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára az egyeztetésen több alkalommal is feltette a kérdést: annak tudatában javasolják-e ezt, hogy öt-nyolcezer forintot kapnának kézhez az egészségügyiek. Az érdekképviseletek válasza igen volt, mert – mint fogalmaztak – a kialakult méltatlan helyzetért nem érzik magukat felelősnek, mivel a minisztérium nem vonta be őket a Semmelweis-napi bérjuttatásról hozott első döntés előkészítésébe.A javaslattal nem értett egyet sem a Magyar Orvosi Kamara, sem az Egészségügyben Dolgozók Érdekképviselete, szerintük az első körben kimaradóknak kifizetett juttatás után megmaradó pénzt a három műszakban, betegágy mellett dolgozóknak kellene kifizetni. Ez lényegében megegyezik a szaktárca korábbi javaslatával.A mostani egyeztetést Horváth Zsolt véleménykikérésnek minősítette, a bérkiegészítésről várhatóan november 7-én dönt a miniszter, a végső szót november 21-én a kormány mondja ki. A Magyar Nemzet úgy tudja, a bérjuttatás abban az esetben juthat el a decemberi bérrel egy időben az egészségügyiekhez, ha november 20-ig részletes döntés születik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.