A Magyar Rádiót felügyelő kuratórium arra kérte az elnökséget, hogy írjon ki új pályázatot az intézmény elnöki tisztségére, mert világossá vált: egyetlen pályázó sem élvezi a megválasztásához szükséges kuratóriumi többségi támogatást. Az elnökség hétfői ülésén dönt az újabb pályázat feltételeiről és kiírásának idejéről.Nem volt kielégítő a 16 érvényes pályázat jelentős részének színvonala a kuratórium ítélete szerint – indokolta a döntést Szadai Károly. A testület elnöke ugyanakkor elismerte: néhány pályázatot alkalmasnak találtak, ám ezek nem kapták volna meg az elnökválasztáshoz szükséges többséget.– Minél hamarabb teljes jogkörrel rendelkező rádióelnököt kell választani – szögezte le Szadai Károly –, ezért az elnökség hétfőn határoz az új pályázat kiírásáról. A kuratórium tegnap azt kérte, hogy 30 napos beadási és 15 napos elbírálási határidőt szabjanak meg. Öt kurátor tegnap kisebbségi véleményt tett közzé: a 24 tagú kuratórium által elfogadott ajánlás tíz igen, nyolc nem és egy tartózkodás mellett született. A közlemény szerint a nemmel szavazók hiányolták az elnökség előterjesztéséből a pályázat elbírálásáról, lezárásáról szóló – kizárólag elnökségi hatáskörbe tartozó – érdemi döntést.Emlékezetes, hogy a Hajdu István korábbi rádióelnök megbízatásának lejártával kiírt első pályázat sikertelennek bizonyult: nem gyűlt össze a jelölt, Kondor Katalin megválasztásához szükséges kétharmadnyi támogató szavazat a kuratóriumban. A rádió átmeneti irányításával a Hajdu mellett alelnökösködő Juhász Juditot bízták meg, aki egy hónap múlva – döntését egyebek mellett Kondor Katalin sajtónyilatkozataival indokolva – lemondott a posztról. Azóta Szijártó István gazdasági igazgató vezeti korlátozott jogkörrel a Magyar Rádiót.Kondor Katalin – aki Hajdu Istvánnal ellentétben nem vett részt a mostani pályázaton – kérdésünkre közölte: csak a pályázati feltételek ismeretében dönt arról, hogy újra jelentkezik-e az elnöki tisztre, de ez ügyben nem kíván egyeztetni senkivel.
Véget ért Császár Attila kihallgatása
