Értékelik a kistérségi megbízottakat

Szabó
2000. 10. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csak a kereteket szabta meg a területfejlesztési törvény tavalyi módosítása, ám a gyakorlatban még teljesen rendezetlen, kialakulatlan a kistérségi megbízotti rendszer. A megbízottak szerepéről, kiválasztási módjáról a közelmúltban számos valótlan állítás jelent meg főként a vidéki sajtóban, ami megnehezítheti a 150 statisztikai körzetben működő társulás tevékenységét – fogalmazott tegnapi tájékoztatóján Mikes Éva, az MeH politikai államtitkára. Elmondta: a politikai vitákból nem derült ki, hogy a megbízottakkal csupán december végéig kötöttek polgárjogi szerződést. Fő feladatuk, hogy a különféle társulásokkal kapcsolatot építsenek ki, illetve koordinálják, segítsék a munkájukat.– A megbízottak kiválasztásakor nem nézték senkinek a pártállását. A szerződések bruttó összege havi 230 ezer forint, ám a megbízottaknak ebből állniuk kell minden költségüket – húzta alá az államtitkár. A kancellárián a napokban értékelik az új rendszer eddigi működését. Amennyiben valamelyik kistérségi menedzser munkájával kapcsolatban komoly kifogások vetődnek fel, vizsgálatot indítanak, s januártól mással kötnek szerződést.Mikes Éva szerint az egész területfejlesztési rendszer kialakítására egy-két év mindenképpen szükséges, ugyanakkor az is félreértésnek bizonyult, hogy az Európai Uniónak bármiféle direktívája, elvárása lenne hazánkkal szemben e téren. – A regionális és a kistérségi politika megszervezése Magyarország érdeke, mert az európai fejlesztési forrásokra csak így lehet eredményesen pályázni – tette hozzá a politikus.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.