EU-jelentés az Aurulról

Jezsó-MTI
2000. 10. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az év elején Nagybányán bekövetkezett ciánszennyezést vizsgáló európai uniós szakértői bizottság december 15-én, Brüsszelben hozza nyilvánosságra a balesettel foglalkozó jelentését. A dokumentumot a magyar és a román környezetvédelmi miniszteren kívül az unió környezetvédelmi főbiztosának, Margot Wallströmnek is bemutatják.Részletesen ismerteti a jelentés, hogy mi történt az Aurul Rt.-nél, mi okozta a balesetet, de kitér arra is, hogy melyek a további veszélyforrások, mit kell tenni ezek biztonságossá tételéért, illetve a hasonló katasztrófák elkerülése érdekében milyen törvényi módosításokra van szükség. A romániai eredetű, a folyó élő rendszerét súlyosan károsító cianidszennyeződés nyilvánvalóvá tette, hogy az érintett országok csakis közösen, egységes környezetpolitikai elvek és gyakorlat alapján kerülhetik el a vízgyűjtő területen lévő potenciális szenynyezőforrásokból adódó környezeti veszélyeket. Románia, Magyarország és Szlovákia képviselői erről is tárgyaltak a közelmúltban megtartott tanácskozásukon. Az aláírt megállapodás értelmében 2001. január 31-ig elkészül az a közös munkadokumentum, amely alapján a listán szereplő vállalatoknál csökkenteni lehet a környezeti kockázatokat. Erre azért van szükség, mert az érintett országok kormányai az Európai Unió megfelelő alapjaitól a program beindításához ennek alapján kérhetnek anyagi támogatást.A Tisza–Szamosi Kormánybiztosi Irodában a közelmúltban elkészült szakértői jelentés szerint az Aurul Rt. által alkalmazott jelenlegi technológia „nem felel meg a jó szakmai gyakorlatnak, viszont a beruházási és az üzemköltségek szempontjából nagyon előnyös az Aurulnak”. A Keserű Zsolt által készített írásban szerepel: „Az Aurul üzemvezetője elismerte, hogy nem tud az EU határain belül vagy más OECD-országok sűrűn lakott területein olyan példát említeni, mint amilyet most itt kísérletileg kipróbálnak.” A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az EU szakértői is hasonló megállapításra jutottak. Gönczy János, a Tisza és a Szamos kormánybiztosa a közelmúltban elképzelhetőnek nevezte, hogy az Aurul Rt. cianidtartalmú ülepítőtavánál a tél folyamán egy újabb baleset történhet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.