Ezredvégi lomtalanítás

Októberi nyár, vénasszonyok nyara, az utolsó ebben az évezredben. Méltó hozzá az utcánkban zajló esemény: lomtalanítás. Sőt nagyszabású, ezredvégi lomtalanítás. Padlások, pincék, lakások ontják soha nem látott mennyiségben az ágyakat, matracokat, lavórokat, függönykarnisokat és lábosokat, evőeszköztartókat, rongyokat. Dől az utcára a rozzant sok minden, némelyik ház előtt a busz megáll, nem tud továbbmenni.Időnként egy furgon jelenik meg, két fiatalember kiugrik belőle, átforgatja a lomhegyet, ami kell, be az autóba, és mennek tovább. Holnap talán valamelyik piacon árulják a hokedlit, stelázsit, miért ne?Estefelé érezhetően nő az izgalom az utcán. Óriási nevetések, licitálások és osztozkodások, diákoktól hajléktalanokig és igazi értékekre vadászó műértőkig a legkülönfélébb emberek járják az utcát. Házunk egyik „árva gyereke” egy pokrócot szorít magához, örömében belefúrja az arcát, talán meg is csókolja a zsákmányt.Színpad, szórakozás, közös játék, népünnepély. Még éjfél után is hallatszanak a csattanások, kiáltások, nevetések.Pedig a színpaddá változott utca – amúgy – förtelmes látvány. Amit kidobáltak: törött, ócska, csorba, szakadt, ősrégi, penészes. Minden tárgyon az időnek valami rosszféle lenyomata van. De úgy látszik, így is akad köztük, ami érték, legalábbis használható.Reggel pedig megjönnek a hatalmas szemeteskocsik, az egyik balról, a másik jobbról fogja közre a lomhegyet, s míg villog a megkülönböztető jelzés, a kesztyűs, narancsszínű ruhás emberek ördögi ügyességgel feldobálnak mindent. A nagy, forgó lapátok unottan megőrlik, befalják, amit eléjük szórtak, egy óra alatt elnyel mindent az autóóriás. És a szemközti ház előtt már ott áll egy másfajta autó, szekrényeket raknak le róla, székeket, asztalt, a szállítók valamelyik lakásba behordják, az új tulajdonosok pedig – fiatalok – a kapuban izgatottan csókolóznak.Kisalföldi táj, ugyanebben a gyönyörű őszben. Sok frissen szántott föld, sok gép, sok ember. Van ebben valami megnyugtató. Eszembe jut a hét-nyolc évvel ezelőtti határ: amikor a kárpótlás után kialakult új parcellák, új birtokhatárok átszabták a korábbi képet, utak tűntek el, és elkeseredett emberek álltak a földjük mellett, figyeltek, nehogy megint ellopják a termést. És töméntelen sok megműveletlen föld volt, parlagfű, csattanómaszlag (most is van), levágatlan kukoricaszár.Ezen az októberi, csupa napsütés hétvégén, aki teheti, a földjén dolgozik. Szánt, műtrágyáz, vet, boronál vagy ki tudja, mit csinál. Az egyik kombájnon idős férfi ül, a másikon egészen fiatal. A föld erre majdnem fekete és jó. Még az idei aszályos nyáron is jobb volt a termés, mint az ország nagy részében.Ismerősöm az idén búzát vetett, jövőre cukorrépát akar termeszteni. Saját gépekkel, bérmunkával és segítséggel. A könyvelést, a nyilvántartást ő végzi számítógéppel, a levelezést e-mailen. A jövő évi tervet talajvizsgálat előzi meg, ezt számítások és szerződéskötés követi, utána jöhet a szántás, műtrágyázás, vetés. November végéig tart a szezon.A földek között, följebb, tehéncsorda. Még egy. Az egyik kertben kecskével játszanak a gyerekek. A faluban, mondják, a Szűr-Szabó pulykákat tenyészt. Az úton – pedig hét vége van! – nem részegek tántorognak, hanem emberek, akik munkából mennek haza. Bíznak abban... Miben is bíznak? Hogy valami jobb következik. Ami a lomtalanítások után szokott jönni, ha a szerencse is úgy akarja.Játszótér. Mert szép az idő, tele van gyerekkel. Fűzfák, barna-sárga levélszőnyeg.Az egyik kislányt Elektrának hívják. Elektra dús, hosszú hajú, szép termetű kislány. Derű lengi körül. Egy cementhengerekből épített várban bújócskáznak a barátnőjével. A barátnőjét Brigittának hívják.Kértek Túró Rudit? Ezt egyikük apja kérdezi tőlük. Elektra és Brigitta kér. Túró Rudijukkal két menekülő gyík nyomába erednek. Aztán egy csúszdára ülnek, lecsúsznak. Egy kétévesforma kisfiú nézi őket. „Megbírom én is”, mondja, és ráül, lecsúszik.Süt a nap, a levegőben, mint az ejtőernyők, pörögnek a levelek. Október van, az évezred utolsó októbere.