Ellentét alakult ki az MSZP Hajdú-Bihar megyei szervezetének elnöke és a szocialista párt ifjúsági szervezeteként működő Fiatal Baloldal (Fib) országos választmányának vezetője között.– Politikai ellenfelek vagyunk, más generációt és más nézeteket képviselünk – jelentette ki lapunknak Szakáll Krisztina, aki egyben a Fib debreceni szervezetének elnöke is. – Van, aki azt szeretné, hogy egyes emberek távozzanak pozíciójukból, mások viszont ragaszkodnak a pártban korábban megszerzett helyükhöz – tette hozzá. Megjegyezte: senki nem pályázik Juhászné Lévai Katalin helyére, ugyanakkor úgy véli, legalább 15 fiatal alkalmas lenne arra, hogy az MSZP megyei elnökségébe bekerüljön.Mint lapunk már megírta, a jelenlegi megyei elnök szerint alig akad olyan nő, aki alkalmas lenne arra, hogy bekerüljön a párt elnökségébe, így valószínűleg – a pártkvótával ellentétben – nem lesz 20-20 százalék nő, illetve fiatal a testületben.Juhászné Lévai Katalin lapunk kérdésére két külön ügynek nevezte a Szakáll Krisztina és a közte lévő viszonyt, valamint a megyei elnökségben feltehetően nem érvényesülő kvóták témakörét.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
