Solt Pálnak, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének a beszámolóját hallgatja meg szerdán az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága. Az évenként esedékes ismertetőt a szokásosnál nagyobb érdeklődés kíséri, mivel a kormány húszmilliárd forinttal kevesebbet szán jövőre az igazságszolgáltatásra, mint amennyit az OIT javasolt és amennyit az Állami Számvevőszék indokoltnak tart.Elsősorban meghatározó feladat a jövőben a felgyülemlett ügyhátralék feldolgozása és az eljárások ésszerű határidőn belüli befejezése – fogalmazta meg Solt Pál a parlamenti képviselőknek küldött tájékoztatójában. Az OIT elnöke szerint arra kell törekedni, hogy a bíróságokat ne terheljék olyan feladatok, amelyek tartalmilag nem igényelnek bírói döntést.Várhatóan különös éllel kerül szóba szerdán az Országos Ítélőtábla 2003-ban esedékes felállítása. Az OIT azt javasolta a közelmúltban a kabinetnek, hogy a volt Kúria – a jelenlegi Néprajzi Múzeum – épületébe költözzön a Legfelsőbb Bíróság, amelynek helyét megkaphatná az Országos Ítélőtábla. Ez lenne a legolcsóbb – még így is 2,5-3 milliárdot felemésztő – megoldás – véli az OIT. Ezzel szemben a kormány szeptemberben úgy döntött, hogy nem ad pénzt az ítélőtábla felállítására, azt az OIT-nek ki kellene gazdálkodnia. Ezt a kormányjavaslatot viharos OIT-ülés követte: a testületben felháborodással fogadták a kabinet határozatát, és „visszadobva a labdát” felkérték az igazságügy-minisztert, hogy készítse el maga a kormány-előterjesztést az ítélőtábla felállításáról. Mindez annak tükrében kap különös hangsúlyt, hogy a kabinet húszmilliárd forinttal kevesebb pénzt szán jövőre a bíróságok működtetésére, mint amennyit az OIT reálisnak tart. Ezzel összefüggésben az Állami Számvevőszék leszögezte: jövőre a bíróságok likviditása veszélybe kerül, ha a parlament a kormány által indítványozott költségvetést szavazza meg.Az Országos Ítélőtábla felállításáig a Legfelsőbb Bíróság feladata nem változik: így egyebek között 2003. január 1-jéig a bíróságok egységes jogalkalmazásának biztosítása a feladata, valamint változatlanul fellebbezési bíróságként működik. Az egy évvel korábbi 14 ezer üggyel szemben 1999-ben összesen 15 792 fellebbezési, felülvizsgálati és egyéb ügy érkezett. A legfőbb bírói fórum tavaly a megelőző évhez képest több ügyet fejezett be, de nem tudott lépést tartani az ügyszám növekedésével.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
