Az utóbbi hetekben a főpolgármester önkényesen vezeti a várost, semmibe veszi a demokrácia szabályait – jelentette ki Tirts Tamás, a fővárosi Fidesz–MDF–MKDSZ-frakció vezetője. Sérelmezi a képviselőcsoport azt is, hogy az ellenzéki javaslatokat a közgyűlés többsége mostanában napirendre sem tűzi, így vitázni sem lehet azokról.Fried Miklós, az informatikai bizottság fideszes elnöke furcsának tartotta, hogy a 4-es metróra félretett harmincmilliárd forint egyik részét 2002 májusáig, másik részét 2002 októberéig akarja elkölteni a városvezetés, miközben Demszky Gábor kampánystábja már hónapokkal ezelőtt dolgozni kezdett. Fried szerint: a harmincmilliárdnyi közpénz tíz százalékát – a Tocsik-ügyhöz hasonlóan – bizonyára ez a kampánystáb költi majd el, pártpolitikai célokra.Tirts Tamás kijelentette: a város vezetése az ellenzéki vezetésű bizottságok határozatait rendre figyelmen kívül hagyja. Ez történt például a kábelügyben az informatikai bizottsággal, illetve a pénzügyi ellenőrző bizottsággal, amely az 1-es villamos beruházását vizsgálná. Tirts szerint Pócs Attila, a Városháza programigazgatója egyszer sem jelent meg az 1-es villamos ügyében a pénzügyi ellenőrző bizottság előtt.Horváth László MDF-es képviselő egy, a főpolgármester által figyelmen kívül hagyott határozatról számolt be. Mint elmondta: a közgyűlés még májusban határozott arról, hogy kialakítja a bizottsági elnökök testületét, amely konszenzusos döntést hoz a költségvetés koncepciójáról.– A főpolgármester ezt a mai napig nem készítette el annak ellenére, hogy a javaslatot augusztusban is beterjesztettem, és a közgyűlés akkor is elfogadta – tudatta Horváth László. Kijelentette: Demszky Gábor már hozzászokott, hogy a költségvetésről a szűk kabinet dönt, és nem szeretné, ha mások is beleszólnának a pénzügyekbe.
Lomtalanítás volt a baloldalon, és még lesz is
