Győztesek és vesztesek

Darányi Júlia (Bécs)
2000. 10. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nitroglicerin a koalíció számára – idézi a stájer választásokról a Die Presse a szociáldemokraták vezetőjét, aki rögtön hozzáteszi, hogy távol álljon tőle a káröröm. Az Osztrák Néppárt (ÖVP) földindulással felérő győzelme (47,3 százalék) és a koalíciós partner, a szabadságpárt (FPÖ) 15 éve legsúlyosabb választási veresége (12,4 százalék) új helyzetet teremtett. A pártok egyelőre óvatosan nyilatkoznak az osztrák koalíció további ténykedéseiről, de annyi máris megtörtént, hogy az eddigi két stájer képviselője helyett ezentúl egy szabadságpárti ül majd a tartományi képviselők soraiban. A választások megnehezítik a kolíció elkövetkezendő munkáját, hiszen máris nézeteltéréseket vetítenek elő egyes megnyilatkozások. Az FPÖ parlamenti frakciójának vezetője szerint a koalíciós összetartás nem működött a stájer választási kampányban, mert míg a szabadságpárt országos szinten agitált, a néppárt szinte a központi kormány ellen kampányolt. Ezt népárti oldalról cáfolják, hiszen – mint mondják – ez egy tartományi választás volt, nem pedig országos. A helyzetet árnyalja, hogy az ÖVP megértette: nagyobb sikerre szamíthat, ha a karizmatikus Waltraud Klasnic személyét helyezi előtérbe a párt és a koalíció közös felemlítésével szemben. Ez utóbbi pedig azért sem volt nehéz, mivel a néppárti tartományi főnök(nő) bizonyos kérdésekben nem osztotta a központi kormány nézeteit. Az egyetemi tandíjak bevezetésének elvetése biztosan sok szavazatot hozott az ÖVP konyhájára. Egyes elemzők szerint Klasnic megválasztása egyben arra is utalhat, hogy sok választónak egyszerűen elege van a pártpolitikából, és szívesebben voksol olyan személyekre, akikben bízik. Ez részben a választási részvételben is tükröződött, 12 százalékkal kevesebben mentek el vasárnap szavazni. Ami viszont a távolmaradást illeti: elsősorban azok maradtak otthon, akik elégedetlenek a kormány munkájával. Ez pedig a szociáldemokrata választók 17 százalékának távolmaradását jelenti. Az SPÖ egyébként a szavazatok 32,4 százalékával és 2 mandátum elvesztésével jobban szerepelt, mint gondolta volna. A Zöldek pártja pedig elérte, amit célul kitűzött: a tartományi parlamentből kiszorult Liberális Fórum mandátumainak egyikét a szavazatok 5,5 százalékával megszerezte. A nagy kérdés: vesztett-e igazán az FPÖ, és ennek milyen hatása lesz a továbbiakra. Eddig mintegy 30 ezer szavazó hagyta el az FPÖ-t, és állt át a néppárthoz. Ez örvendetes a néppártnak, de nehéz koalíciós időket vetít előre. Nem beszélve arról, hogy a szabadságpárt egyes párttagjai egyre hangosabban követelik Haider visszatérését a párt élére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.