Halálos száguldozás

Hernádi
2000. 10. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a fiatalembert, aki szombaton a Helsinki úton BMW-jével frontálisan ütközött egy Suzuki gépkocsival. R. László, a BMW vezetője segítségnyújtás nélkül elmenekült. A Suzuki vétlen vezetője azonnal, az R. Lászlóval együtt a BMW-ben utazó F. Gábor pedig kedden a kórházban meghalt. R. László ellen kötelező segítségnyújtás elmulasztása miatt indult eljárás. Amint a Magyar Nemzet Nagy László őrnagytól, a BRFK közlekedésrendészetének megbízott vizsgálati alosztályvezetőjétől megtudta, ebben az évben öt olyan súlyos baleset történt a fővárosban, amikor a vétkes járművezető elmenekült a helyszínről. Közülük mindössze R. Lászlót és egy svéd férfit helyeztek előzetes letartóztatásba, aki augusztusban az M0-son elütött egy gyalogost és otthagyta segítség nélkül.Veress Judit ügyész, a Fővárosi Főügyészség közlekedési osztályvezetője lapunknak elmondta: a bíróság jellemzően nem rendeli el az előzetest, ha nem kell tartani szökéstől, elrejtőzéstől, bűnismétléstől, illetve a nyomozás akadályozásától, valamint ha a gázoló életkörülményei rendezettek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.