Hannibal visszatért

Dévényi István
2000. 10. 13. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hannibal Lecter hét év múltán visszatér. Élné a visszavonult sorozatgyilkosok szürke hétköznapjait, ám ellenfelei, az FBI, illetve egyik korábbi áldozata üldözőbe veszik. Így sorozatban gyilkolnia kell ismét. Bevett hollywoodi szokás szerint minden filmnek akként kell véget érnie, mintha épp elkezdődne a következő rész. Ilyenkor szoktak az elpusztított szörny csemetéi valamiféle rejtekhelyről előkacsintani, meghalt gonosz szereplők gyanúsat mozdulni, eltűntek előtűnni. Nem történt ez másként A bárányok hallgatnak című nagy sikerű thriller záróképei esetében sem: Hannibal Lecter néhány másodpercben jelezte, hogy közel a vég, azaz a folytatás.Márpedig a zseniális pszichopata nem szokott hazudni. Fenyegetéseit mindannyiszor megvalósította, tehát a moziba járó közönség is biztos lehetett a szörnyeteg vászonon történő újjászületésében. Addig azonban be kell érnünk egy megtévesztő formátumú kötettel. Thomas Harris nemrég megjelent könyve ugyanis a puritán Hannibal címet viseli, ráadásul a betűk alatt egy sárkányszerű lény viháncol, teljessé téve a középiskolai történelemkönyvi hatást. No de a belbecs! Irodalomról is beszélhetünk időnként, habár az összképre rányomja bélyegét, hogy a könyvből nemsokára film készül. Manapság ez nem jelenthet komolyabb akadályt, hozzászoktunk a forgatókönyv jellegű kiadványokhoz, amelyeknél leginkább az a kérdés, hogy mi volt hamarabb, a film vagy a kötet. A bárányok hallgatnak ennél azért lényegesen többet kínál, a fejlett képzelőerővel megáldott olvasók akár valóságos borzongást is átélhetnek. Hála a főszereplőnek, akit az FBI és az Amerikai Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb üzletembere egyaránt üldöz. De Hannibal Lecter nem adja olcsón a bőrét, sőt időnként nyerésre áll, kétségessé téve a végeredményt. Gyilkolászásai közben pedig egyre rokonszenvesebbé válik, hiszen lehet-e haragudni valakire, aki csak a társadalom valódi söpredékét irtja, s mindeközben még némi humánumra is tanít. Az ítélethozatal előtt mindenképpen érdemes elolvasni a Bihari György fordításában megjelent regényt. (Thomas Harris: Hannibal. Magvető, Budapest, 2000. Ára: 1990 forint)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.