Hoppon maradt győztes

S. G.
2000. 10. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Győzött a baloldal, kiütéses vereséget szenvedett az eddig kormányzó jobboldali koalíció, a litván politikai élet ennek ellenére csupán félfordulatot vett. A Valdas Adamkus államfő által is támogatott középpárti összefogásnak köszönhetően ugyanis a korábban konzervatív színekben a miniszterelnöki posztot egyszer már betöltött liberális pártvezető, Rolandas Paksas alakíthat kormányt.A nagy visszatérésre készülő Algirdas Brazauskas hoppon maradt. Az egykori szovjet tagköztársaság kommunista pártjának 11 éven át volt főtitkára múltja ellenére kétségkívül talán a legnépszerűbb litván politikus. Államfőként négy évig állt a független Litvánia élén, s két év után nemrégiben tért ismét vissza a nagypolitikába. A három baloldali – köztük a kommunista utódpártot is magában foglaló, általa vezetett választási szövetség, a Szociáldemokrata Koalíció azonban hiába szerezte a legtöbb helyet a parlamentben (s helyezi másokhoz hasonlóan a hangsúlyt az uniós és a NATO-csatlakozásra), mégsem mutatott egyetlen erő sem hajlandóságot vele a kormányzásra.A Haza Szövetség vezette konzervatív kormány bukása egyértelműen az életkörülmények romlásával magyarázható. A munkanélküliség az utóbbi két évben robbanásszerűen megnőtt, egyes körzetekben jóval 50 százalék feletti, míg országosan 12 százalékos. A négy bal-, illetve jobbközép párt koalíciójából alakuló új kabinet elsődleges feladata tehát az, hogy lökést adjon a gazdaságnak. Könnyíti az új vezetők helyzetét, hogy a korábbi fájdalmas megszorítóintézkedéseknek köszönhetően a gazdaság az utolsó fél évben már növekedési pályára állt. Így remény van arra, hogy az 1998-as orosz pénzügyi válság okozta piacvesztésből eredő mély recesszió után tartósan megfordul a trend. Ehhez elengedhetetlenül szükséges a külgazdasági egyensúly megteremtése, hiszen a fizetési mérleg hiánya a GDP-nek még mindig közel tíz százaléka. Túlértékelt a nemzeti valuta is (1 dollár 4 litas), s a költségvetési szféra fizetései, valamint a nyugdíjak 60 dollárnak megfelelő szintje nagyon alacsony.Ezeket a problémákat azonban már mindenképpen a litván politikusok új generációjának kell megoldania, hiszen a választások érzékelhetően átalakították a politikai képletet. Egy nemzedék mindenképpen lelép a porondról. A félsikert hozó viszszatérés miatt a végleges visszavonulás gondolatával foglalkozik Brazauskas, s a súlyos vereség után nagy valószínűséggel lelép a politika porondjáról a litván függetlenség kivívásában elévülhetetlen érdemeket szerző, a kormányzásban azonban már kevésbé sikeres Vytautas Landsbergis is. Egy korszak véget ért. A hőskor után a függetlenség gazdasági megerősítése, az uniós felkészülés időszaka következik. Ezt pedig már olyan pragmatikus politikusok fogják fémjelezni, mint a 44 éves kormányfő jelölt Paksas, a balközép koalíciós partner vezetője, Arturas Paulauskas vagy a leköszönő miniszterelnök, a konzervatívok vezetését várhatóan átvevő 43 éves Andrius Kubilius.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.