Mindenképpen támogatnám, hogy az őszi pártkongreszszus állítson miniszterelnök-jelöltet – jelentette ki tegnap Horn Gyula volt párt- és miniszterelnök a Magyar Nemzet kérdésére a Magyar ATV Nap-kelte című műsorában. Horn Gyula hangsúlyozta: kemény kézzel kellett és kellene irányítani az MSZP-t. „Ha ebbe mindenki belebeszél, és széthúzzák a dolgot, akkor nem jutottam volna eredményre” – fogalmazott. Horn elmondta: Szili Katalin, Nagy Sándor vagy Baja Ferenc olyan emberek, akik új lendületet adhatnak a pártnak. Kifejtette: meg kellene szüntetni a személyi átfedéseket a párt és a frakcióvezetés között. Elmondta azt is, rendszeresen találkozik Németh Miklóssal, ám szükségesnek tartaná, hogy ők és Kovács László tárgyalást folytassanak egymással. Horn úgy vélte: a párt jelenlegi elnöke az oka annak, hogy egy éve nem ültek le egy tárgyalóasztalhoz.A Fidelitas arra kéri Kovács Lászlót, az MSZP elnökét, hogy ha vezető szocialista politikusokra nézve terhelő adatok vannak birtokában, akkor azokat az MSZP szűk pártpolitikai érdekeire való tekintet nélkül hozza nyilvánosságra, és ezzel járuljon hozzá a közélet megtisztításához – derül ki a szervezet elnökségének leveléből. A közlemény arra utal, hogy Schmuck Andor, az MSZP váci szervezetének kongresszusi küldötte a Magyar Nemzetben kedden megjelent interjújában azt mondta: Kovács Lászlóval olyan tényeket közölt, amelyek az MSZP több vezető személyiségét kedvezőtlenül érintik. Az interjúra utalva a Fidelitas meglepődve tapasztalta, hogy az MSZP elnöke a tények eltitkolását kérte Schmuck Andortól.Kovács László MSZP-pártelnök tegnap valótlannak minősítette Schmuck Andor lapunkban megjelent nyilatkozatának azon részét, amely arról szól, hogy Kovács László arra kérte őt, ne jelentesse meg a párt több politikusát is kompromittáló könyvét.
Donald Trump: Utánajárunk Sorosnak
