Hotel Szőlő – a befogadás háza

Kormos Valéria
2000. 10. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

1995 előtt történt Magyarországon, hogy egy, a törvénnyel összeütközésbe került fiatalkorú csaknem két évet töltött előzetes letartóztatásban, sivár börtönviszonyok között. Noha ez kirívó esetnek tekinthető, ám a gyermek- és ifjúságvédelemben jártas ügyészek és nevelési szakemberek nem egy esetben tapasztalták, hogy a társadalom jogos önvédelmén túl milyen embertelen szituáció és kiszolgáltatottság a fiatalkorúak számára, ha rendőrségi fogdában vagy börtönben töltik a vizsgálati időszak hónapjait. Az 1995-ös büntetőjogi reform adott törvényi kereteket annak az Európában is mintaértékű gyakorlatnak, hogy a bűncselekményt elkövetett fiatalkorú az előzetes letartóztatás idejét a jogerős ítélet megszületéséig javítóintézetben töltheti, amennyiben az ügyész ilyen irányú javaslatát a bíró figyelembe veszi. Három ilyen speciális pedagógiai és mentális programmal rendelkező intézet működik Magyarországon: egy Debrecenben, Budapesten pedig kettő. A lányokat Rákospalotán helyezik el. Óbudán, a Szőlő utcában pedig a 14 és 18 év közötti fiúkat fogadják. Ide kaptam meghívást.Egy kockaépület, szigorú beléptetőrendszerrel. Szociális és Családügyi Minisztérium Budapesti Javítóintézete – áll a táblán, s az ember sejti, annak, hogy egy fiatal idekerül, komoly oka van. Lopások, rablások, kocsifeltörések – tehát vagyon elleni bűncselekmények vagy más típusú erőszakos cselekedetek, egy idő óta a kábítószerrel összefüggő jogsértések. Tárgyszerűen és általánosságban sorolja mindezt az intézet igazgatónője és érzékelteti, hogy nem kíván a részletekbe belemerülni.Könyörgés a maradásértRészint az érintettek személyiségi jogait tekintve, de azért sem, mert az ítélkezés nem az ő feladatuk. A gyerekek (ezt a kifejezést használja az embernyi fiatalemberekre, mint mindenki, akivel csak szót váltok a későbbiekben) mire idekerülnek, már túl vannak a rendőrségi kihallgatásokon, ügyük nyomozati szakaszban vagy lezárulóban van, az első bírósági tárgyalásra, vagy a fellebbezések folytán a jogerős ítéletre várnak. Az esetek többségében Aszódra kerülnek, ahol folytatódhat az az oktatási, nevelési program, ami itt elkezdődött. De születhet olyan ítélet is, amit a Tököli Fiatalkorúak Börtönében kell letölteniük.Az igazgató, Karanedev Ivánné – ahogy itt szólítják –, Magdi „néni” törékeny, nagyon nőies jelenség. A nevelői státustól kezdve a jelenlegi vezetői munkakörig végigjárta a szakmai lépcsőfokokat. A fásultságnak a nyomát sem látni rajta, pedig munkája folytán nyilván jól ismeri az élet árnyékosabb oldalait.– Önmagában az a tény, hogy egy elvadult, a szeretetet, jó szót alig ismerő fiatalt tanítani lehet, és hagyja magát vezetni, megmutathatjuk neki, másképp is lehet élni, mint ahogyan eddig tudta és látta – öröm a számunkra. Gyakran szinte könyörögnek: itt akarnak maradni. Tapasztalom, hogy mindegyikükben van valami érték, egy apró jel, amit ki lehet bontani.– Nem azért van ez a ragaszkodás, mert itt túlságosan elnézőek irántuk és tudják, némiképp kivételezett a helyzetük?– Kétségtelen, itt másképp viszonyulunk hozzájuk, mint ahogyan a büntetőeljárás során tapasztalták, vagy amit előző környezetükben megszoktak. Talán hihetetlen, de sokan közülük most kerülnek életükben először civilizált, nyugodt körülmények közé.A száz főre szabott intézetben általában 65-70 a létszám. Magyarok, cigányok, újabban román és kínai lakójuk is van. Ami a társadalmi hátteret illeti, a mély nyomortól az értelmiségi környezetig minden megtalálható. A külvilággal ellentétben – állítják a nevelők – az eltérő származás miatt itt nincsenek konfliktusok, nincs durvaság, egymással szembeni erőszakoskodásról, verekedésről nem tudnak. Az erőfitogtatásnak megvan a maga helyszíne: a sportpálya. Szökés és öngyilkossági kísérlet sem szerepel az utóbbi másfél év „eseménynaptárában”.Az iskolában tanító tanárok és a nevelők mellett pszichológusok és egy pszichiáter foglalkozik személyiségükkel, lelki problémáikkal. Bármily humánus légkör veszi körül a fiatalokat, azért mégiscsak egy kölcsönös alkalmazkodáson és szigorú napirenden alapuló zárt intézetben vannak. És mégis előfordul, hogy itt ébrednek olyan érzésekre, gondolatokra, amilyeneket eddig nem ismertek.Ezt Laci mondja. Huncut szemű, jó kiállású fiú, aki két dologról nem akar beszélni. Az egyik, hogy miért van itt, a másik pedig a családja.Marad tehát az, amit érzéseiről és életéről mond. A felfedezés erejével hatott rá például, hogy létezik két ember között megértés.– Itt találtam barátra. Megfogadtuk, hogy kinn is segíteni fogjuk egymást. Ha ő elkerül Aszódra, levelezni fogunk – magyarázza.Kiderül, Laci állami nevelt volt, tehát van egy kis anyagi tartaléka, amit kézhez kap, ha a kinti világba kerül. Egy albérlet, valami munka, bár azt még nem tudja, hogyan fogjon az álláskereséshez. Családot is szeretne, normálisat, persze nem most, majd valamikor. Itt végzett egy állatgondozói tanfolyamot, talán ezzel kezdhetne valamit. Arra is gondolt, hogy szobafestőnek tanul. Szakma, szakma kell – biztatja a pszichológusnő, és megpróbálja a legközelebbi, reális, elérhető cél felé terelni gondolatait.Három jó tulajdonságA másik fiúnak már konkrétabbak a tervei. A bírósági eljárással kapcsolatban a felmentésében reménykedik. Jó a kézügyessége, remek a humorérzéke, színészi képessége – biztatják nevelői. A tanulással nem volt gondja, a minap jártak itt a Belvárosi Tanodától, egy felmérő beszélgetésre. Ha kikerülne, nappal dolgozna, este meg ott végezné a gimnáziumot. A szülei – noha kiskorában elváltak és ő ide-oda ingázott közöttük – most mellette állnak, látogatják, ügyvédet fogadtak neki.Tíz évvel ezelőtt, amikor a szürke, barna színek és más jellegű rácsozat uralta az épületet, a rongálás, a vandalizmus természetes kísérőjelensége volt a hétköznapoknak. Ma viszont az emeletenkénti biztonsági rendszer szükségszerű voltát világos színek, ragyogóan tiszta folyosók, falakon lévő képek, rajzok, kézművesmunkák ellensúlyozzák. Amit látok, az mind a bentlakó fiúk munkája.Papírból készített repülő lóg a plafonról, fóliából, színes kartonból kivágott csillagok ragyognak a mennyezeten, zsinegből sodrott, font háló a díszítés másutt. Sok cserepes virág, személyes fényképek, egy-egy jelzés a külvilágból. A falakon a szokásos férfidizájn: nők szexis pózokban, menő autók és énekesek képei. És ami eltér a szokványtól, híres sportolók kinagyított fotói is felbukkannak. Az egyik fiú büszkén mutatja temperafestékkel készített faliképeit, még az Utolsó vacsorával is megpróbálkozott.A kézügyesség fejlesztése, a siker, hogy képesek értéket létrehozni, része a fejlesztésnek, és hihetetlen módon segíti az önértékelést – magyarázza Osváth Józsefné, Erzsébet – vezető pszichológus, majd így folytatja: – Amikor az ismerkedő beszélgetések alkalmával azt kérem tőlük, mondjanak önmagukról három jó tulajdonságot – teljesen megdöbbennek. Hiszen eddig rájuk senki nem volt kíváncsi. Ők azt hitték magukról, hogy rosszak, semmirekellők. Aztán kibogozzuk, hogy igenis van pozitív érték is bennük, ezért végtelenül hálásak.– Úgy gondolja, hogy néhány hónap alatt megváltható az életük? Sosem jut eszébe, hogy hova, milyen körülmények közé hullanak vissza? Hogy vannak erősebb és kegyetlenebb törvények, amelyek majd a jóakarata ellen hatnak?– Ismerős és nem alaptalan kételyeket említ. Azon igyekszünk, hogy megértessük velük, minden nehézség ellenére van választási lehetőségük a jó és a rossz között. Segíthetjük őket a családi kapcsolatok javításában, megtaníthatjuk azt, hogy mindenütt lehet találkozni olyan emberekkel, akikre számíthatnak, és milyen kinti szervezetekhez forduljanak baj esetén. Ha pedig végképp elakadnak, minket itt biztosan megtalálnak.Levelek Aszódról a Szőlő utcába.„Kérem, hogy segítsen rajtam, segítsen, hogy új, normális életet tudjak élni. Azért levélben kérem ezt, mert nem vagyok a szavak embere, és így a szégyenérzetemet jobban félre tudom tenni. Hálás vagyok az Istennek és a sorsnak, hogy ebbe az intézetbe kerülhettem.”„Nagyon köszönöm, hogy az intézetben tíz csodálatos hónapot tölthettem el. Tudom, nem voltam eminens növendék, de a jó szándék mindig megvolt bennem. Ezúton kérek elnézést, ha néha úgy viselkedtem, ahogy nem kellett volna.”„Jól vagyok, és hamar beilleszkedtem. Szerintem, ha az a jó jellemzés nem lett volna, amit a Szőlőben kaptam, akkor most biztos Tökölön lennék.”Levelek Tökölről.„Hányszor voltam úgy, hogy csak csináltam a dolgomat, mint egy zombi, makacsul nem szóltam senkihez, figyelembe se vettem a körülöttem lévőket. Egyszer csak kattant valami, hogy hoppá, ezek az emberek mégiscsak a javamat akarják. Talán emlékeznek, hogy aztán már nem köptem a mérget, hanem próbáltam együttműködni.”„Kedves Tündi néni!Vasárnap töltöttem be a tizenkilencedik születésnapomat. Az a csoki, amit magától kaptam a tizennyolcadik születésnapomra, még mindig megvan, sőt örökké meg is lesz. Mindig emlékeztetni fog rá, hogy amikor nem állt mögöttem senki, akkor is volt valaki, aki gondolt rám.”A fiúk csaknem mind túlkorosak, öt-hat osztályt végeztek, rosszabb esetben alig tudnak írni, olvasni, számolni. Igaz, az is előfordul, hogy jobb szellemi adottságokkal rendelkeznek, így az ő képzésükről is gondoskodni kell.Végigvezetnek az iskolán, bekopogunk a tantermekbe, a műhelybe, ahol szakmai gyakorlat folyik. Az udvaron a kedvenceket gondozzák: Ricsit, a barna pónit meg a bárányokat. Van még varróműhely, napi feladatot ad a kertészkedés a fóliasátorral és az üvegházzal.Túl idillikusnak tűnik minden – gondolom, ám a harsány, katonás köszönés, a vigyázzállás eszembe juttatja, azért nem szanatóriumban vagyunk. Előfordul, hogy itt látnak először ágyneműt, itt látnak először feldíszített fenyőfát, itt mutatják meg nekik, hogyan kell késsel, villával enni, fogkefét használni.Nyerni, veszíteni, kezet fogniA magas testnevelőtanár, Mária tíz hónapja dolgozik az intézetben. Mint megtudom, hosszú évekig aktívan sportolt, mégpedig női futballcsapatban kapusként.– Nem titkolom, mielőtt ezt a munkakört elvállaltam, kicsit tartottam a fiúktól. Ám a sportnak ebben a környezetben nemcsak feszültségoldó és a fizikai állapotot javító szerepe van, hanem nevelési, pszichológiai is. A labdajátékban például megtanulják, hogy mi az alkalmazkodás, az összmunka, mit jelent küzdeni, nyerni és veszíteni. Még a kézfogás jelentőségét is el kell magyaráznom. Úgy érzem, van foganatja.Szelíd tekintetű, halk szavú tanár Faragó Sándor. De megnyilvánulásait látva következetes és szókimondó, ha arról van szó. Tehát, ha a fiúkkal való beszélgetés közben a felelősség kérdése szóba kerül, tudatosítja bennük, hogy a következményeket viselniük kell, ám ezzel párhuzamosan – mint mondja – szeretet és elfogadás jellemzi közös munkájukat.– Matematikát, történelmet, földrajzot tanítok, gyógypedagógiai képzettségem is van. A tanítási metódusban nagyon rugalmasnak kell lenni az eltérő tudásszint miatt. Az érdeklődés felkeltése a legelső lépés, amikor csak lehet, vetítek, képeket használok. Meglátásom szerint az itt megforduló fiúk felét jobb irányba lehetne fordítani, ha a külső adottságok, a normális szociális, családi környezet ezt lehetővé tenné.– Amikor önöket, pedagógusokat hallom, úgy tűnik, mintha csupa „megtévedt báránnyal” lenne dolguk.– Bizalom és hit nélkül semmiféle komoly munkát nem lehet jó szívvel végezni. Őszintén szólva olykor én is megdöbbenek, amikor elolvasom az ügyészi vádiratot. Mintha nem ugyanarról a személyről lenne szó, akit én itt megismertem. De egy pedagógus nem tudja megtagadni önmagát, és inkább arra a jóra gondol, amelyet ő abban az emberben lát. Van még egy nehéz pillanat. Amikor komolyabb ítélet esetén elköszönünk egymástól. Jönnek a rendőrök, kattan a bilincs, az ember mond néhány biztató szót. Ezt azért érzelmileg nem könnyű feldolgozni.– Mi segíti ebben?– Ha azokra gondolok, akik még itt vannak, és szükségük van rám. És ha írnak, jelentkeznek később, hogy segítsünk, mert el akarják végezni a nyolc általánost.


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.