Hulladékégető-gondok

Szabó
2000. 10. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közelmúltban egy budapesti székhelyű cég örvendetes hírrel lepte meg a Nógrád megyei Cered önkormányzatát, miszerint svájci tőkéből korszerű hulladékégető üzemet szeretnének a szlovák határ mellett fekvő településen felépíteni. A kedvező fogadtatás után már a környezeti előtanulmányra is megbízást adtak, így kezdetben nem is volt akadálya, hogy az Ecolnet Rt. szakemberei megkezdhessék a beruházást. A környékbeliek azonban tiltakoznak a tervek ellen.Egy hegesztőüzemet, valamint egy faipari feldolgozó gyárat is szerettek volna telepíteni az európai normáknak megfelelő szilárdhulladék-ártalmatlanító mellé, ami az igen nehéz gazdasági helyzetben lévő környezető településeken 200 fő foglalkoztatását eredményezte volna.Ekkor érte a megdöbbenés a beruházni szándékozót és az önkormányzatot, mivel a jó geológiai alapfeltételek, valamint az új munkahelyek kedvező lehetősége ellenére a környéken tiltakozó mozgalmat szerveztek a helybeliek.A volt polgármester és a falu háziorvosa aláírásgyűjtő kampányt szervezett a több száz millió forintos beruházás megakadályozására. Elsősorban a környezetet féltik, és a határral párhuzamosan futó, már amúgy is rossz állapotban lévő országút további pusztulásától tartanak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.