Egyik legsürgősebb feladata a gazdaság talpra állítása lesz az új jugoszláv hatalomnak. Mladan Dinkics, a G–17-es csoport vezetője, a szerbiai demokratikus ellenzék gazdasági programjának kidolgozója azt állítja, hogy mielőtt érdemében hozzákezdhetnének a padlón levő gazdaság újjáélesztéséhez, sürgősen új kormányt kellene alakítani, nem csak jugoszláv, hanem szerbiai szinten is. Dinkics szerint felesleges időpazarlás volna új szerbiai választásokat kiírni, ugyanis lehetséges, hogy azonnal egy szakértői kormány alakuljon, amely megteremtheti a feltételeket arra, hogy még az év végéig bevezessék az új konvertibilis valutát.Jelenleg még a helyzet feltérképezése tart, a G–17-es csoport értékelése szerint az ország devizatartalékai 385 millió dollárra rúgnak, és tudni kell azt is, hogy a pénzügyletek több mint a fele eddig a szürkegazdaságban bonyolódott, és ha ezeket sikerül átirányítani a legális folyamatokba, és hozzáférhetők lesznek a titkos szerb számlák is, akkor megkezdődhet a gazdaság átalakítása. A szakemberek szerint az átalakítás első évében legalább 500 millió dollár külföldi támogatásra van szükség, amit a költségvetési nehézségek áthidalására és a hazai valuta megszilárdítására fordítanának.Az EU országaitól Belgrád szinte azonnali segítséget vár, mindenekelőtt energiát a küszöbön álló téli időszakra. Valójában az „energiát a demokráciáért” programnak az egész Szerbiára való kiterjesztéséről van szó, amely tavaly télen működött ugyan, de hatalmi gáncsoskodás miatt akkor csak néhány ellenzéki város jutott ily módon fűtőanyaghoz, s azok többsége is csak a fűtés idény befejezése után.Milan Kovácsevics, a G–17-es csoportnak a külföldi befektetésekkel foglalkozó szakértője arra figyelmeztet, hogy a nemzetközi segélyt nem lehet kizárólag a piac megszilárdítására fordítani. Viszont Dinkics szerint figyelembe kell venni, hogy az ország lakossága nagyon gyorsan szeretne érezni bizonyos javulást. A szerb demokratikus ellenzék válságcsoportja már teszi a dolgát, ellenőrzése alá vonta a jugoszláv nemzeti bank devizarészlegét, és a szövetségi vámhivatalt is. A jegybankban megakadályozták azokat a próbálkozásokat, hogy több mint 50 millió márkát a hivatalos, vagyis hat dináros áron vásároljanak meg a korábbi szocialista hatalomhoz közel álló cégek. Ennek látványos eredménye van a deviza-feketepiacon, ugyanis amíg pénteken a márka árfolyama már meghaladta a 40 dinárt, szombat estére és vasárnap délelőttre ez mindenfelé 30 dinárra mérséklődött. A szakemberek azt előre megjósolták, hogy a dinárkibocsátás megszüntetésével csökkenni fog a márka feketepiaci árfolyama. Abban is biztosak, hogy az új konvertibilis valuta bevezetéséig, amit az év végére terveznek, nem lehet teljesen megállítani az inflációt.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
