Hivatalosan is megkezdődött a parlamenti és elnökválasztások kampánya Romániában. Az államfőjelöltek elképzelései egyelőre sokkal jobban körvonalazottak, mint az őket indító pártoké. A jelenlegi, immár teljesen meghasonlott és működésképtelen kormánykoalíció vezetője, a „pártfüggetlen” Mugur Isarescu miniszterelnök tegnap hivatalosan is versenybe szállt az államfői poszt megszerzéséért.Halk szavú bankszakember tudatta, hogy elsősorban a határozatlanok szavazataira számít – tehát azon személyek voksára, akik az egymást érő közvélemény-kutatások során máig nem voltak képesek jelezni szándékukat. Vele szemben biztos, legalább 35 százalékos első fordulós eredményre taksálják Ion Iliescut, a legnagyobb ellenzéki erő, a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) jelöltjét, aki 1990 elejétől 1996 végéig állt az ország élén. Ő volt az, akiről 1995-ben, a mindmáig tartó, állandósult romániai átmenet derekán a The Times írta azt, hogy paranoiás kitörései vannak („paranoical outbursts”), és akit az említett Isarescu aligha szoríthat meg az elnökválasztás második fordulójában.Az RMDSZ, az erdélyi magyarság érdekvédelmi szervezete szintén bemutatta már elnökjelöltjét, Frunda György Maros megyei szenátort, akinek indítását bevallottan kampánymegfontolásokból határozta el a szövetség miniparlamentje. Mivel egyértelműnek tűnik, hogy Iliescu pártja alakíthat kormányt a november 26-i parlamenti választásokat követően, a kérdés az, hogy az eddig nehezen kiharcolt részeredmények megőrzéséért lépjen-e be a következő koalícióba is az RMDSZ, vagy sem.Az „igen” válasz erre a kérdésre egyet jelentene a tagság kvázi teljes elfordulásával, illetve a szervezet kettészakadásával, a „nem” pedig annak az esélynek az elvesztésével, amely a romániai magyarság helyzetének valamilyen fokú javítását illeti. Ugyanakkor nem minősül részletkérdésnek, hogy ez az esély reális-e egy PDSR vezette kormányban, amely újból, illetve továbbra is teljesen kiszámíthatatlanná tenné Romániát Európa számára.
Fegyveresek mészároltak le több tucat embert Haitin
