Kapós magyar az olimpia házigazdáinál

Sütõ-Nagy Zsolt
2000. 10. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két és fél évvel ezelőtt meglepetést keltett, amikor a sydneyi olimpia szervezőbizottsága (SOCOG) felkérte Vajda Lászlót, a MOB nemzetközi titkárát, hogy költözzön Ausztráliába, és vegyen részt a SOCOG munkájában. Vajda tökéletesen beváltotta a hozzá fűzött reményeket, s alig aludt ki a láng a játékok helyszínén, a következő olimpia házigazdái, a görögök máris felkérték, folytassa náluk a munkát.Meglepett a szervezőbizottság felkérése, hiszen alig fejeződött be az olimpia, amikor az új felkérést megkaptam – meséli a még Sydneyben tartózkodó Vajda László. – Óriási megtiszteltetésnek tartom az ajánlatot, de egyelőre még nem állapodtam meg a görögökkel, pillanatnyilag tárgyalunk.– Elképzelhető, hogy nem fogadja el a felkérést?– Sok mindent tisztázni kell a helyi szervezőkkel és a családommal is. Két és fél évet töltöttünk kint a feleségemmel és az időközben született gyermekünkkel Ausztráliában, most pedig még hosszabb időt kellene távol tölteni az otthontól, ugyanis januárban kezdeném a munkát. Ehhez feltétlenül szükségem van a család áldására, mert enélkül itt sem lehettem volna eredményes.– Mi lenne a feladata?– Sydneyben az osztályvezető-helyettese voltam annak a részlegnek, amely a nemzeti olimpiai bizottságokkal tartotta a kapcsolatot. Most én lennék az osztályvezető, ami hatalmas kihívás, hiszen majdnem a nulláról kellene felépíteni az egész rendszert.– Ausztráliában a házigazdák mellett sok külföldi dolgozott. Elképzelhető, hogy kialakulóban van egy profi csapat, amely az egyik helyről vándorol a másikra?– Nem tartom valószínűnek egy ilyen utazó stáb létrejöttét, mert minden ország igyekszik a saját szakembereire támaszkodni, már csak azért is, hogy jellegzetes olimpiát rendezzen, s ne egy multinacionálisat. Ausztráliában főleg angol és amerikai segítőkre támaszkodtak, s szerintem a görögök legfeljebb maroknyi külföldit kérnek fel, elsősorban néhány olyan kulcsfeladatra, amely nem változtat a rendezvény jellegén.– A szervezőbizottságból másokat is megkerestek a görögök?– Nem hallottam senkiről sem, aki hasonló ajánlatot kapott volna, ezért még megtisztelőbb, hogy az elsők között gondoltak rám.– Az elismerés kifejezetten önnek szól, vagy részben a magyar sportvezetésnek?– Ez közös siker. Az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnökétől tudom, hogy a barcelonai játékok óta rajtam tartotta a szemét, s személyre szóló volt a felkérés. Az alapokat persze nyilván a Magyar Olimpiai Bizottságban sajátítottam el. Ezenkívül fontos, hogy Ausztráliában a magyar sportolókat nagyra tartják, nem csupán Puskást vagy Darnyit és Egerszegit ismerik, de még a világháború előtti bajnokok közül is többet, főleg vívókat. Természetesen a Melbourne-ben győztes olimpiai bajnokok közül is sokakat emlegettek, de még Balczó Andrást is ismerik, pedig itt az öttusa nem tartozik a legnépszerűbb sportágak közé.– A személyes sikerén túl, a magyar sportolóknak is tud segíteni ebből a pozícióból?– Természetesen megkülönböztetett figyelemmel kísérem a MOB-ot, s a kapcsolattartás is sokkal könnyebb, mint esetleg más országok olimpiai bizottságaival.– Sydney és Athén között tud egy kis időt itthon tölteni?– November közepén fejezem be a munkát Ausztráliában, s akkor megyek haza. Ha elfogadom a görögök felkérését, akkor két hónapot tölthetek Magyarországon, azután megkezdődik a felkészülés 2004-re.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.