Kaszjanov Budapestre készül

2000. 10. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavasszal sor kerülhet Mihail Kaszjanov orosz kormányfő budapesti látogatására, előtte azonban a tervek szerint két-három hónapon belül a magyar fővárosba érkezik Igor Ivanov külügyminiszter. Mindezt tegnapi tárgyalásaik után jelentette be sajtóértekezletén Németh Zsolt külügyi államtitkár és orosz partnere, Alekszandr Avgyejev első külügyminiszter-helyettes.Magyarország kiemelt jelentőséget tulajdonít a kétoldalú kapcsolatoknak – húzta alá Németh Zsolt –, s érdekelt abban, hogy azok sokoldalúan, politikai, gazdasági és kulturális téren egyaránt fejlődjenek. A magyar társadalomban – tette hozzá – ennek anyagi és lélektani feltételei már egyaránt megteremtődtek. Az államtitkár aláhúzta: hazánkban mára gyakorlatilag megszűnt az oroszellenesség. Avgyejev szintén síkraszállt a kapcsolatok fejlesztése mellett. Mint mondta, Moszkva kezdi megszokni, hogy Budapesten egy NATO-taggal beszél.A megbeszéléseken a legfelsőbb szintű kapcsolatok dinamizálása mellett a magyar uniós csatlakozással összefüggésben szó volt a vízumkényszer bevezetéséről. Az államtitkár aláhúzta, hogy nem képezheti tabu tárgyát a műkincsek ügye sem, folytatódnak a tárgyalások annak érdekében, hogy megoldást találjanak a felek e problémára is. A nemzetközi kérdések sorában kiemelt helyet foglalt el Jugoszlávia, s mind Németh Zsolt, mind Alekszandr Avgyejev üdvözölték a békés, demokratikus rendszerváltást. A magyar államtitkár fontosnak tartotta az orosz szerepvállalást a térség stabilizálásában. Avgyejev hipotetikusnak nevezte azt a kérdést, hogy Moszkva nyújtana-e menedékjogot Milosevicsnek, hiszen mint mondta, ilyen kérés ez idáig nem érkezett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.